22_03_29_erdmost_nincskep

„Rosszcsontokat” keresnek

22_03_29_erdmost_nincskep

„Rosszcsontokat” keresnek

Úszástudástól függetlenül várja 7-10 év közötti fiatal fiúk és lányok jelentkezését a Budapesti Honvéd SE vízilabda csapatának kihelyezett érdi szakosztálya, amely jövőre a 2008-as korosztályban és a bébibajnokságban is indítana csapatokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Garádi András, a BHSE-Érd edzője elmondta, elsősorban 7-10 éves gyermekeket várnak, akik már a nyári táborokban két edző segítségével elsajátíthatják a sportág alapjait.

A BHSE-Érd edzője szerint jövőre a bébibajnokságban tervezik elindítani az új jelentkezőkkel kiegészülő együttest, amely a 10 éveseknek szól.

„Így lesz időnk megtanulni úszni, taposni, labdázni, azaz tulajdonképpen a vízilabda alapjait sajátítják el a gyermekek” – húzta alá Garádi András, kiemelve, nem feltétel, csupán előny az úszástudás, hiszen a BHSE-nél külön úszásoktatáson vehetnek részt azok, akik korábban nem tudtak úszni.

Garádi András hangsúlyozta, a vízilabdát bárki elkezdheti, semmilyen speciális megkötés nincs. „Nem árt, ha kicsit rosszcsont a gyerek, aktív, ha szereti a vizet, de úgy gondolom, ez a gyerekek nagy többségére jellemző. Aki egy kicsit otthonülősebb típus, annak is jó, mert a vízilabda olyan sportág, amely kilendíti azokat, akik kevésbé mozgékonyak” – ecsetelte Garádi András.

Kifejtette azt is, legfőbb céljuk, hogy a következő években jó utánpótlás épüljön ki a városban. Emlékeztetett, az elmúlt években is jó eredményeket ért el a szakosztály, melynek számos játékosa már a Honvéd erősebb fővárosi csapatában pallérozódik.

A BHSE-Érd-hez jelentkezni lehet a garadiandras@gmail.com címen vagy a +36-20/770-3082-es telefonszámon. A szakosztály július 5-től kezdődően tart nyári tábort, melyre szintén Garádi Andrásnál lehet jelentkezni.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email