22_03_29_erdmost_nincskep

Megépülhet a zajvédő fal az M7-esnél

22_03_29_erdmost_nincskep

Megépülhet a zajvédő fal az M7-esnél

Elkészült a zajvédő falak felhúzásával kapcsolatos intézkedési terv, amelyben az M7-es érdi, védendő lakóépületeket érintő szakaszai is szerepelnek, és megvan a kivitelező is - derült ki abból a válaszlevélből, amit Asztalos Éva képviselő panaszára írt a Pest Megyei Kormányhivatal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Asztalos Éva képviselő Érd jegyzőjéhez fordult, továbbítva az M7-es autópálya környékén élők panaszát: a Vereckei és a Visegrádi utca közötti szakaszon több helyen is hiányos a zajvédő fal, és a lakókat zavarja az erős zaj. A jegyző a bejelentést továbbította a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Természetvédelmi, Hulladékgazdálkodási és Bányafelügyeleti Főosztályához (azaz a környezetvédelmi hatósághoz), amely kivizsgálta a panaszt, és ennek eredményéről csütörtökön tájékoztatta a képviselőt, aki pénteken a közösségi oldalán foglalta össze a válaszlevél tartalmát. 

Mint írja, „nagyon közel vagyunk a megvalósuláshoz”.

Az évente 3 millió jármű áthaladásánál nagyobb forgalmat lebonyolító közterületek esetében – és ilyen az M7-es vonatkozó szakasza is – a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.-nek időközönként felül kell vizsgálnia a stratégiai zajtérképet. A felülvizsgálatról készített dokumentumokat – amelyek tartalmazzák a Visegrádi és Vereckei utca közötti részt is – a Környezetvédelmi Hatóság jóváhagyta. Ennek alapján elkészült a végleges intézkedési terv, amelyet a közlekedésért felelős miniszter továbbított a környezetvédelmi hatósághoz, amely azt szintén jóváhagyta.

Az intézkedési terv zajvédő falak építésére vonatkozóan rövid és hosszú távon megvalósítandó intézkedéseket tartalmaz az M7-es érdi, védendő lakóépületeket érintő szakaszára. A kivitelezési munkálatokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi el – tájékoztatott Asztalos Éva.

 

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email