22_03_29_erdmost_nincskep

Megnyitott a sóskúti Karavella

22_03_29_erdmost_nincskep

Megnyitott a sóskúti Karavella

Teltházas gyermeknapi Halász Judit-koncerttel nyitott újra, majd az Edda-koncerttel a próbaüzemen is átesett a sóskúti Karavella rendezvényhelyszín, ahol több változás is volt az elmúlt időszakban és eseményei védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Venyige Péter, a Karavella ügyvezetője az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta, a helyszín nagyon jól vizsgázott, hiszen Halász Judit koncertjét is élvezték a résztvevők, de az Edda teltházas, két és fél órás koncertjét egyenesen fergetegesnek nevezte.

Hozzátette, utóbbi koncert felénél leszakadt az ég és húsz percen keresztül szakadt az eső, de a látogatók a fedett rendezvényhelyszínen sem áztak meg.

Venyige Péter beszélt arról is, múlt szombaton egy Karavella-napot is tartottak, hogy bemutassák a rendezvényhelyszínt, ahol előbb két zenekar, majd Dj Dominique szolgáltatta a talpalávalót.

Június 14-én pedig megvolt az első színházi premierjük is, hiszen a Játékszín adta elő a Hatan Pizsamában című előadást.

Venyige Péter a Karavella fejlesztéseivel kapcsolatban kiemelte, Halász Judit koncertje után megduplázták a parkolóhelyek számát, így egy közel 8000 négyzetméteres parkoló várja a látogatókat.

Az ügyvezető hangsúlyozta, múlt héten kijött kormányrendelet szerint az 5000 főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzatai rendezhetnek falunapokat szabadtéren, ahol legfeljebb 1500-an vehetnek részt védettségi igazolványtól függetlenül.

Sóskút önkormányzata pedig úgy döntött, szeretnének egy falunap programsorozatot indítani, melynek lebonyolítását a Karavella intézi.

A rendezvényhelyszínen június 19-én, szombaton 15 órától közvetítik a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában a Magyarország–Franciaország mérkőzést, amely után ugyancsak 19-én, 20.30-tól a P.Mobil ad koncertet.

Június 23-án Aranyosi Péter és Dombóvári István közös estjén vehetnek részt az érdeklődők a Dumaszínház szervezésében, majd június 26-án, szombaton Molnár Ferenc Caramel ad koncertet.

Venyige Péter elmondta, a következő időszak részletes programjai a napokban elérhetőek lesznek a karavella.hu oldalon.



 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email