22_03_29_erdmost_nincskep

Kié lesz idén a legjobb halászlé?

22_03_29_erdmost_nincskep

Kié lesz idén a legjobb halászlé?

Július 11-én rendezi családi napját az Érd és Környéke Horgászegyesület a Duna-parton. Idén is lehet nevezni a halászléfőző-versenyre, lesz tombola, lovaskocsikázás, bűvészshow, arcfestés, lufihajtogatás, akadályversenyek, íjászbemutató és kézműveskedés, no meg az elmaradhatatlan halászlé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Június 13-án, a Moby Dick horgásztó Fekete taván rendezték meg a horgászok a hagyományos Mike László Emlék Horgászversenyt: 56 felnőtt és 4 gyermek indult a megmérettetésen. 

Mint Berényi Andrásné elnök beszámolt róla, ez volt az utóbbi évek legsikeresebb versenye: összesen 242 kg halat sikerült kifogniuk – ezeket mérés és simogatás után visszaengedték a tóba. Ebédre sem hallé, hanem babgulyás készült, amit az eredményhirdetés után fogyasztottak el a horgászok és családtagjaik.

Ami pedig a nyerteseket illeti, a gyermekek közt első helyezést ért el Berényi Zalán (2,73 kg), második Kozma Balázs (1,89 kg), harmadik Hodosi Adrián Norbert, valamint Pluhár Tia (54- 54 dkg).

A hölgyeknél Soproniné Molnár Mária nyerte a versenyt (28,2 kg), második Balogh Amanda (23,54 kg), harmadik pedig Ács Andrea Dóra (8,69 kg). 

A férfiaknál Rátkay Gábor győzött (23,98 kg), a második Berényi Dániel András (22.35 kg), a harmadik Bella Gábor  (21,09 kg), a negyedik pedig Ébel István (18,72 kg). 

Természetesen nem maradhat el az érdi Duna-parti családi nap és halászléfőző-verseny sem: ezt idén is megrendezik a horgászok:

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email