22_03_29_erdmost_nincskep

Gárdonyis lett Érd legösszetartóbb osztálya

22_03_29_erdmost_nincskep

Gárdonyis lett Érd legösszetartóbb osztálya

A Szociális Gondozó Központ hetedik alkalommal adta át az Érd Legösszetartóbb Osztálya díjakat. Az első helyezettnek járó vándorserleget, illetve a 25 ezer forintos pénzjutalmat idén a Gárdonyi iskola 8. C osztálya vihette haza. Második az Érdligeti 6. C-je, harmadik a Batthyány 7. A osztálya lett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mivel egymás után háromszor került ki első helyezett az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumból, a vándorserleg végleg náluk marad. Ez már a második ilyen trófea, ugyanis a Gárdonyi 2015, azaz a díj alapítása óta minden évben a nyertesek között van.

A járvány előtt ünnepélyes keretek közt adták át a Szociális Gondozó Központ által alapított díjat, de ahogy tavaly, úgy idén is elmaradt az ünnepség. Jövőre, ha új vándorserleget indítanak útjára, remélhetőleg már az ünnepségnek sem kell elmaradnia. A program célja egyébként az, hogy összetartó , együttműködő, egymást segítő, elfogadó osztályközösségek jöjjenek létre, csökkenjenek (vagy akár meg is szűnjenek) a diákok közti konfliktusok. 

Az Érd Legösszetartóbb Osztálya díjazottjai:

1.Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8. C, osztályfőnökök: Bereczki Edit és Maár László Csabáné (vándorserleg, oklevél, 25.000 forint jutalom)

2. Érdligeti Általános Iskola 6. C, osztályfőnök: Szabó Bernadett Brigitta (oklevél, 15.000 forint jutalom)

3.Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 7. A, osztályfőnök: Falus Eszter (oklevél, 10.000 forint jutalom)

Hallgassák meg az ÉrdFM 101.3 beszélgetését Kiss Sándor szociálpedagógussal:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email