22_03_29_erdmost_nincskep

Letették az alapkövet

22_03_29_erdmost_nincskep

Letették az alapkövet

Szombaton délután került sor az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda alapkőletételére, melynek során időkapszulát is elhelyeztek a meghívottak. Többek között Balog Zoltán püspök, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és Csőzik László polgármester is megosztotta gondolatait a résztvevőkkel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Literáty Zoltán lelkipásztor nyitotta meg az eseményt,  melyen köszöntést mondott többek között Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke, aki beszédében hangsúlyozta, hogy azt szeretnék, ha ebben az országban a családok nem lennének egyedül. Kiemelte, az Érdi Református Óvodának köszönhetően hamarosan 10.000-nél is több gyermek nevelkedhet református óvodában. 

Aradszki András országgyűlési képviselő is elmondta gondolatait. Véleménye szerint az itt nevelkedő gyermekek majd közelebb kerülnek ahhoz, hogy Krisztus követők legyenek.  Hozzátette azt is, hogy az ide járó óvodások képesek lesznek a maguk szintjén helyes értéket választani.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email