22_03_29_erdmost_nincskep

Épül, szépül Törökbálint

22_03_29_erdmost_nincskep

Épül, szépül Törökbálint

Elek Sándor, Törökbálint polgármestere az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában az épülő bölcsődéről és az Árpád utca felújításáról számolt be. Az új bölcsődében 112 főt tudnak elhelyezni és nyár elején kezdődnek a munkálatok, míg az Árpád utca felújítását idén ősszel kezdenék.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elek Sándor Törökbálint polgármestere elmondta, hogy az előző héten aláírták a város vadonatúj bölcsődéjének kivitelezési szerződését és hamarosan sor kerül az alapkőletételre, nyár elején pedig a kivitelezés is elindulhat az Árpád köz és az Árpád utca sarkán.

Hozzátette azt is, hogy egy gyönyörű szép épületet terveztek és az erre szánt összeget egy kicsit túl is szárnyaltak. 400 millió forint állami támogatást kaptak ugyanis a bölcsőde építéshez, amelyhez 300 millió forintot tett hozzá az önkormányzat, de a közbeszerzési pályázatok közül a legolcsóbb és az 1,3 milliárd forintot közelítette meg, így néhány ingatlan eladásával fogják pótolni és szeretnének még állami pénzeket is Törökbálintra hozni.

Az új bölcsődében nyolc csoport lesz majd és 112 főt tudnak elhelyezni. Elek Sándor hozzátette azt is, hogy a szerződés szerint jövő nyár elejére készül el a bölcsőde és a nyertes pályázó azt ígérte, hogy ez így is lesz.

A polgármester arról is beszámolt, hogy Aradszki András országgyűlési képviselő egy jó hírrel hívta fel a napokban, mely szerint az Árpád utca felújítása az Árpád köztől a Kápolna utcáig végre megvalósulhat. A vízszolgáltató nemrégiben a vízvezetékeket kicserélte, így ott ezzel már nem lesz munka és teljesen fel tudják újítani ezt az igen rossz állapotban lévő szakaszt, persze itt is szükség lesz majd saját forrásra.

„Ha minden jól alakul és a pályázati pénz is megérkezik, akkor a terveim szerint szeptemberben már el is lehetne indítani a felújítást. Azért is volna szerencsés mielőbb elkezdeni, mert az Árpád utca felújítása összecseng az épülő bölcsődével, hiszen egy részük az Árpád út egy része a bölcsőde mögött fut végig.”

Hallgassa meg a beszélgetést Elek Sándor polgármesterrel!


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email