22_03_29_erdmost_nincskep

Moby Dickre mennek a horgászok

22_03_29_erdmost_nincskep

Moby Dickre mennek a horgászok

Jelen esetben Moby Dick nem a híres fehér bálna, hanem a dunavarsányi horgásztó neve, itt rendezi meg a Mike László Emlék Horgászversenyt a Horgászegyesület június 13-án. Egy jó hír azoknak, kik nem horgásznak, de szeretik a jó halászlét: idén is lesz családi nap a Duna-parton!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sok évtizedes hagyománya van a horgászegyesület nyári versenyének, ami 2010-ben vette fel a korábbi elnök nevét. Az emlékverseny nagyon népszerű az érdi horgászok körében, tavaly – amikor a tárnoki tónál rendezték – hatvanhárman neveztek (a pandémia miatt nem is volt több horgászhely). Ilyenkor a családtagok is eljönnek, együtt költik el a helyszínen főzött ebédet, és késő délutánig együtt maradtank.

Idén Dunavarsányban rendezik a megmérettetést, melyre három kategóriában (felnőtt, ifi, gyerek) nevezhetnek a sporttársak.

Jó hír: idén is megrendezi családi napját az egyesület a Duna-parton, július 11-én, vasárnap. Sok programmal várják a gyerekeket, felnőtteket egyaránt: eljön Kőhalmi Ferenc zenés bűvész, lesz lovaskocsikázás, lufihajtogatás, arcfestés, kézműveskedés, íjászbemutató. A zenéről a Party Trió együttes gondoskodik majd.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

A Kincses Óvoda és tagóvodái pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagógus munkakör/feladatkör betöltésére.
Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Belső Ellenőrzési Osztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.)

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email