22_03_29_erdmost_nincskep

Több helyen gondot okozott a jelentős eső

22_03_29_erdmost_nincskep

Több helyen gondot okozott a jelentős eső

Májusban jelentős mennyiségű csapadékot hozott az időjárás, 30-án például Érd több pontján is megnehezítette a közlekedést a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék, Törökbálinton pedig villám csapott egy Erdő utcai házba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az Érd FM 101.3-nak elmondta, a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék több településen is gondokat okozott. Igaz, a Katasztrófavédelemhez csak egy lakossági bejelentés érkezett.

Mint beszámoltunk róla, a május 30-i vihar során villám csapott egy törökbálinti, Erdő utcai házba.

„A villámcsapás következtében kisebb tűz keletkezett, pár négyzetméteren égett a tetőszerkezet. A tüzet a törökbálinti hivatásos tűzoltók oltották el a tető megbontását követően, majd átvizsgálták az épületet” – tájékoztatott Csámpai Attila.

Ismertette, május és június jellemzően esős időszak, épp ezért a Katasztrófavédelem is felhívja a figyelmet az árkok, átereszek karbantartására, tisztítására, mert télen sok hordalék, homok, iszap és egyéb hulladék keletkezhet, amik eltömítik az átereszeket és nem tudják átengedni a nagy mennyiségű esővizet, amely emiatt elönti az udvarokat, pincéket, alacsonyabban fekvő házakat, sok problémát okozva ezzel a lakosoknak.

Csámpai Attila hangsúlyozta, az árkok tisztítása, karbantartása közös érdeke és közös feladata a lakosoknak és az önkormányzatoknak.

Kitért rá, május és június a viharoknak kedvező időjárású és ilyenkor szoktak lenni a legnagyobb viharok, melyekre szintén érdemes felkészülniük a lakosoknak. Például azzal, hogy kertünkben minden olyan tárgyat összeszedünk, amelyben kárt okozhat egy vihar, vagy azzal, hogy a fák kiszáradt ágait eltávolítjuk, mert ezeket akár egy viharos erejű szél letörheti és jelentős károkat okozhatnak.

A szóvivő kitért rá, érdemes használni a Katasztrófavédelem telefonra letölthető VÉSZ alkalmazását, amely a közúti balesetek, események mellett a meteorológiai vész- és előrejelzésekről is értesítést küld, így felkészülve várhatjuk a viharokat is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email