22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Érd elleni döntetlenjével búcsúzott a BKV

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Érd elleni döntetlenjével búcsúzott a BKV

Koós Gábor büntetőjével az első félidőben vezetett a bennmaradásért küzdő BKV Előre vendégeként az Érdi VSE, de a fővárosiak a második félidőben egyenlítettek, amely azonban nem volt elég nekik a bennmaradáshoz, az 1-1-es döntetlennel az Érdi VSE 10. helyen végzett az NB III Nyugati csoportjában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bennmaradásért küzdő BKV Előre vendégeként nem volt könnyű dolga az Érdi VSE-nek, hiszen Limperger Zsolt sérülés miatt Bozsoki Imrére, Kertész Ferencre és Földesi Dominikra sem számíthatott, míg Honti Attila sárga lapos eltiltás miatt nem állt a vezetőedző rendelkezésére.

A tét érezhető volt a mérkőzésen, ugyanis a hazaiak jóval aktívabbak voltak és számos lehetőséget dolgoztak ki, amely után Borek Norbert védéseire is szükség volt.

A 27. percben mégis a vendégek kerültek előnybe, amikor egy kontra után Kollega Krisztiánt buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Koós Gábor higgadtan értékesítette.

A hátrány kissé megfogta a közlekedésieket, míg az érdieket felélénkítette és a szünetig többször növelhették volna előnyüket, végül egygólos érdi előnnyel fordultak a csapatok.

A második játékrész viszont Tóth Szabolcs távoli löketével veszélyesen kezdte a BKV, igaz, az ellentámadásból Kollega Krisztián is megduplázhatta volna az érdiek előnyét. De nem véletlen, hogy még az első félidőnél látottnál is harciasabban jöttek ki a közlekedésiek, hiszen a szünetben a BKV közvetlen riválisai, a Pápa és a Gárdony is hátrányban volt.

Az egyre feszültebbé váló hazaiak egyre nehezebben jutottak helyzetig, de az utolsó 20 percre érkezve Tóth Szabolcs óriási helyzetben nagyon csúnyán fölédurrantott.

Aztán a 72. percben már egy érdi védelmi hiba után Szabó Norman révén már összejött az egyenlítés a hazaiaknak, de ekkor már a Pápa is egyenlített a Lipót ellen.

Hiába támadta szinte végig a hátralévő időszakot a BKV, maradt az 1-1-es döntetlen, mellyel a fővárosi sárga-kékek búcsúztak a harmadosztálytól.

“Az első félidőben uraltuk a játékot, ellenfelünknek nem nagyon volt lehetősége, aztán a második félidőben minden mindegy alapon rohamozott a BKV, amelynek a döntetlen sem elég. Meg is tettek mindent, de ma nem sikerült nekik semmi. A két félidő alapján igazságos döntetlen született”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

NB III, Nyugati csoport, 38. (utolsó) forduló
BKV Előre – Érdi VSE 1-1 (0-1)
BKV Stadion, 150 néző. V.: Molnár A. (Vörös D., Kiss B.)
BKV: Czuczi – Ihos (Szegő, a szünetben), Szabó N., Ferkó, Szabó M. (Szüsz, 93. p.) – Pokó (Girán, 83. p.), Tóth Sz. – Wágner, Csanálosi, Nagy B. (Füzik, 55. p.) – Balogh B.
Vezetőedző: Gelei Károly
Érdi VSE: Borek – Kalmár D., Fürjes, Csiszár, Varga T. (Kertész B., 67. p.) – Balogh Á., Kócsa, Koós, Farkas B. – Popov, Kollega (Molnár B., 78. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Szabó N. (73. perc), ill. Koós (28. perc – 11-esből)
Kiállítva: Czuczi (93. perc)

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email