Érden előnyben az ellenzéki összefogás

Érden előnyben az ellenzéki összefogás

Egy felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka voksolna az ellenzéki listára, a kormánypártokéra csak 39. Az ellenzéki előválasztáson jelenleg a DK-s Bősz Anett áll jobban, de LMP-s kihívója, a helyi alpolgármester, Tetlák Örs bizakodik, hogy a szavazók értékelni fogják helyben végzett munkáját.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ellenzéknek áll a zászló Pest megye 1. választókerületében, a ZRI Závecz Research által, az LMP kérésére végzett felmérés alapján. A 2018-ban a fideszes Aradszki András által a szavazatok 43,7 százalékával elnyert érdi körzetben a megkérdezettek pont fele a közös ellenzéki listára szavazna, a Fidesz–KDNP-re pedig csak 39 százalék, ha most vasárnap lenne a választás.

A felmérés szerint az ellenzéki előválasztáson két jelölt tudhat maga mögött számottevő támogatást: a parlamentbe 2018-ban a Párbeszéd jelöltjeként bekerülő, majd rövid független időszakot követően a Demokratikus Koalíció frakciójába beülő Bősz Anett, aki egyébként tavaly összeházasodott Csőzik László érdi polgármesterrel. A másik esélyes jelölt az LMP-s Tetlák Örs, aki Érd alpolgármestere, és tavaly óta az LMP elnökségi tagja. Előbbire a megkérdezettek 20, utóbbira 12 százaléka voksolna a felmérés alapján.

A felmérésből kiderül még, hogy a helyiek két embert látnának fontos politikai pozícióban, a jelenlegi fideszes parlamenti képviselő Aradszki Andrást, illetve Csőzik Lászlót Érd polgármesterét, aki ugyan 2018-ban 35 százalékos eredménnyel lemaradt az országgyűlési képviselőségről, de 2019-ben 49 százalékos támogatással lett polgármester, maga mögött tudva a teljes ellenzék támogatását.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email