22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi srácok varrnak, hímeznek, agyagoznak

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi srácok varrnak, hímeznek, agyagoznak

A Dizseri Tamás Habilitációs Központ harmincöt értelmi akadályozottsággal élő, illetve halmozottan sérült érdi fiatalnak nyújt napközbeni ellátást. A habilitációs foglalkoztatásban részt vevők alkotásait meg is nézhetik, illetve vásárolhatják az érdeklődők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez nem „megőrzést” jelent: aki ide jár, azt állapotától függően, lehetőségeihez mérten fejlesztik. A fiatalok közül tizenöten habilitációs foglalkoztatásban is részt vesznek, napi négy órában – ez olyan, mintha dolgoznának, csak épp nem egy külső munkahelyen, hanem az intézmény falai közt, biztonságban.

Pénz is jár a munkájukért, de a megbecsülésnek nem az anyagi vonzatán van a lényeg, hanem azon, hogy aki alkot, dolgozik, az fontosnak és hasznosnak érzi magát. Hát még ha olyan szép tárgyakat készít, mint az érdi srácok, akik szakszerű segítséggel, irányítással varrnak, hímeznek, agyagoznak. A Hivatalnok utcai épület legfelső emeletén, a csupa fény varrószobában egyedi plüssállatok, edényfogók, textildíszek, párnák készülnek, Sztupáné Varga Mónika és Kett Zoltánné vezetésével.

Fiúk és lányok egyaránt körbeülik az összetolt asztalokat, nagy rutinnal jár a kezükben a tű. Büszkén mutatják a kézimunkáikat. Elámulok, milyen szépen, aprólékosan dolgoznak. Nem tucatáru, ami a kezük alól kikerül, persze, már a tervek sem azok – ezek a tárgyak vidámak, színesek és egyediek.

Lelkük van azoknak a kerámiáknak is, amelyek az alagsorban készülnek Pálvögyi Margit keramikus irányításával. Idényjellegű asztali és fali díszeken kívül bögrék, tányérok, tálak, házszám- és üdvözlőtáblák kerülnek ki a műhely kemencéjéből. Készítenek dísztárgyakat megrendelésre és saját örömükre is: idén tavasszal a jópofa manóházak, a levelet formázó kínálótálak és a kerámiavirágok nagyon népszerűek.

A gond csak az – mint Varga Enikő tagintézmény-vezetőtől megtudjuk –, hogy nincs hol bemutatni, eladni a fiatalok alkotásait. Amíg a járványveszély közbe nem szólt, vásárokra jártak, de jelenleg nincs ilyen lehetőség. „Mi most is működünk, igaz, kevesebb fiatal jár be, de a foglalkozásokat most is megtartjuk. Nagyon sok szép alkotás született az elmúlt időszakban, és szeretnénk bemutatni őket. Ezért arra gondoltunk, hogy heti három napon megnyitjuk a kert felől megközelíthető, alagsori műhely ajtaját a látogatók előtt: hétfőn és szerdán 8-tól 11 óráig, csütörtökönként pedig 13-tól 16 óráig várjuk a látogatókat, akik természetesen meg is vásárolhatják a textíliákat és a kerámiákat. Egyedi kéréseket is teljesítünk” – fűzte hozzá Enikő.

A Habilitációs Központ mobilszámán (0620 330 7907) is lehet érdeklődni a fiatalok munkái iránt. Az árak alacsonyak, hiszen nem a profit az elsődleges cél, hanem a fiatalok foglalkoztatása, fejlesztése. A bevételből a további munkához szükséges anyagokat biztosítják, és ha marad valami, azt a különféle programokra fordítják. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email