22_03_29_erdmost_nincskep

Női röpi: szoros, mégis sima vereséget szenvedett a Delta

22_03_29_erdmost_nincskep

Női röpi: szoros, mégis sima vereséget szenvedett a Delta

Bár mindhárom játszmában megnehezítette a házigazda Közgáz SC és DSK dolgát, így is 3:0-s vereséget szenvedett a Delta RSE Érd az NB II Nyugat alsóházi rájátszásának 9. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ígéretesen kezdte az alsóházi rájátszás küzdelmeit a Delta RSE Érd, amely közel két hónapig nem tudott készülni, ennek ellenére a helyosztó eddigi két mérkőzését megnyerték az érdiek.

Dömötör-Mátrai Beáta lányainak dolgát azonban nehezítette, hogy a vezetőedző egyik feladójára sem számíthatott, hiszen Flach Dóra és a korosztályos válogatott Darvas Hanna is sérüléssel bajlódik.

Ezek után nem voltak egyszerű helyzetben Jakab Boglárkáék, pláne, ha hozzátesszük azt is, hogy a házigazda Közgáz eddigi 5 rájátszásbeli találkozójából 3-at megnyert.

Ennek ellenére a Delta igyekezett megnehezíteni a fővárosiak dolgát, de hiába volt mindhárom szett szinte végig szoros, a Közgáz kevesebb mint egy óra játékidő alatt 25:19, 25:20, 25:19-re nyerte meg a három szettet és 3:0-s győzelmet aratott.

A Delta RSE Érd április 23-án, pénteken 187 órától a TRSE vendégeként lép pályára Tatabányán, majd 25-én, 16 órától az ajkai Röpisuli SE-t fogadja a martonvásári Tóth Iván Sportcsarnokban.

Női röplabda NB II, Nyugat, alsóházi rájátszás, 9. forduló
Közgáz SC és DSK–Delta RSE Érd 3:0 (19, 20, 19)
Delta RSE Érd: Hainzmann, Kisérdi, Végh A., Jakab B., Kőhalmi, Valla, Bedőházy, Tóth L., Bertalan, Gyüre. Vezetőedző: Dömötör-Mátria Beáta.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó/ápoló munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email