22_03_29_erdmost_nincskep

A törökbálintiak 60 százaléka regisztrált a vakcinára

22_03_29_erdmost_nincskep

A törökbálintiak 60 százaléka regisztrált a vakcinára

A regisztráltak negyven százaléka már megkapta az első, tizenhat százaléka a második oltást - tájékoztatott a település polgármestere, hozzátéve: önkéntesek segítenek be a szervezésbe és az adminisztrációba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Elek Sándor az önkormányzat közösségi oldalán hangsúlyozza: a központi lista alapján a háziorvosok döntik el, hogy kit és milyen időpontra hívnak be. Munkájukat és a sorrendet nagyban befolyásolja, hogy milyen típusú és mekkora mennyiségű oltóanyag áll a rendelkezésükre, és az is, hogy az adott és elérhető vakcinát az oltásra behívott elfogadja-e.

„Az oltási időpontok szervezéséhez, a folyamat meggyorsításának érdekében segítséget adtunk. Önkénteseink igyekeznek besegíteni a szervezésbe és az adminisztrációba” – teszi hozzá a polgármester, hangsúlyozva: a regisztráltak száma a praxisok teljes létszámának átlagosan mindössze 60 százalékát teszi ki.

Elek Sándor arra kéri a lakosságot, hogy regisztráljanak az oltásra, amihez segítséget kaphatnak a Segítő Kéz Szolgálat, valamint a Szociális és Társadalmi Kapcsolatok Irodájának munkatársaitól, valamint munkaidőben a hivatal recepcióján.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email