Nem mindent visz el a zöldjárat

Nem mindent visz el a zöldjárat

A zöldjárat sem a fenyő-, sem a tujaágat, sőt a fatuskót nem szállítja el mostantól. Több olvasónk kérdezte, mit lehet tenni ezzel a fajta hulladékkal, hiszen sem a fenyőt, sem a tuját nem tudjuk otthon komposztálni. Utánajártunk, mit kezdhetünk ezekkel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Megoldás lehet a problémára az ágdarálás: ha nincs ilyen eszközünk, az ÉKFI-től megrendelhetjük a szolgáltatást (korábban az ÉTH kínálta ezt a lehetőséget).

Amennyiben meg tudjuk oldani a szállítást, leadhatjuk ezt a fajta nyesedéket a Zöldhatár Kft.-nél is, amely évente 200 kilogrammot ingyenesen fogad be a háztartásoktól (az e feletti menynyiségért fizetni kell). A Zöldvilág Plusz Kft. is átvesz tuját és fenyőt, térítés ellenében (gyökeret, tuskót, földesebb zöldhulladékot nem tudnak befogadni). A cég házhoz is megy a hulladékért (egy, legfeljebb 6 köbméteres kanyar 4000 forint, a rakodás szintén 4000 forint, egy köbméter zöldhulladéké pedig 1000 forint). Innen a leadott tuja-, illetve fenyőhulladék egy része erőműbe megy, egy részét pedig komposztálják, természetesen nem házi, hanem professzionális körülmények között.

Van még egy lehetőség. Sok helyen üresen panganak a csatornázás óta felhagyott emésztők. Bár ezeket elvileg be kellett volna temetni, sokan nem nyúltak hozzá azóta sem, hogy rákötötték az ingatlant a szennyvízhálózatra. Több érdi lakos használja a kitisztított, üres emésztőjét zöldhulladék-tárolónak, főleg, ahol három zsáknál (ennyit szállít el havonta az ÉTH) több keletkezik havonta. Ezek az emésztők elnyelik a tuja- és a fenyőágakat, sőt, a tuskókat is.

Akinek ezen felül is vannak jó tippjei, megoldásai a tujaproblémára, ossza meg velünk!

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email