22_03_29_erdmost_nincskep

Közel 600 ezer forint gyűlt a Hóangyal Alapítványnak

22_03_29_erdmost_nincskep

Közel 600 ezer forint gyűlt a Hóangyal Alapítványnak

350 sikeres licittel eddig 565 900 forint folyt be az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-t támogató Hóangyal Alapítványnak az érdi Civil Licit kezdeményezésen. Ebből rászoruló családokat tartós élelmiszerrel támogatnak és az iskola informatikai eszközparkját korszerűsítik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Martin Norbert, a Civil Licit egyik alapítója az erdmost.hu érdeklődésére elmondta, március hónap az egyik legsikeresebb hónapjuk volt, hiszen jelenleg 565 900 forintot gyűjtöttek 350 sikeres licittel.

A kezdeményezés azért is volt népszerű, mert több ismert színész, színművész is felajánlott általa dedikált pólót, így például Détár Enikő, Nagy Sándor, Csonka András és Szente Vajk is támogatta a Hóangyal Alapítványt, melynek tagjai szintén aktívan kivették a részüket a licit népszerűsítéséből.

Sátori Boglárka, a Hóangyal Alapítvány elnöke, az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI igazgatója érdeklődésünkre elmondta, még nekik is fel kell ocsúdniuk abból az örömből, hogy közel 600 ezer forint lesz a licit vége. Mint hozzátette, a végösszeghez képest már érkeztek további befolyt támogatások a licitről.

„Közelebb leszünk a 600 ezerhez, mint az 550 ezerhez” – fogalmazott.

Elmondta, az összeg egyik felét a rászoruló családok számára tartós élelmiszerek vásárlására fordítják.

„Sajnos van körülbelül 40 család, amelynek ilyenfajta segítségre szüksége van”

– mondta Sátori Boglárka, hozzátéve, az összegből igyekeznek olyan csomagokat összeállítani, ami valódi segítséget jelent számukra.

A Hóangyal Alapítvány elnöke úgy véli, a befolyt összeg másik részéből pedig korszerűsíteni tudják az iskola informatikai eszközparkját.

„Most elgondolkodhatunk azon, hogy esetleg komplett új eszközt is tudunk-e vásárolni”

– fűzte hozzá.

Sátori Boglárka arról is beszélt, akinek lehetősége van rá, az iskolával történő előzetes egyeztetés után felajánlhat tartós élelmiszereket a rászoruló családoknak az év többi időszakában is, hiszen ezekre mindig szükség van. Igaz, a pandémiás helyzet miatt erre várhatóan április 19. után lesz lehetőség, hiszen addig az iskolák zárva tartanak.

Az igazgató hangsúlyozta, még sosem érezte azt, hogy a Facebook valóban egy közösségi oldal, de a licit alatt egy olyan közösségi élményben volt része, amiben rég nem.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email