22_03_29_erdmost_nincskep

Egy negyedik századi dunai hajót rekonstruálnak a szomszédban

22_03_29_erdmost_nincskep

Egy negyedik századi dunai hajót rekonstruálnak a szomszédban

2020 júliusában vette kezdetét a Dunai Transznacionális Program keretében 10 Duna-mentén fekvő ország partnerségével a „Living Danube Limes” (Élő Dunai Limes) nevű projekt, melynek egyik jelentős magyarországi célhelyszíne Százhalombatta.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az együttműködés célja a történeti infrastruktúra kutatása és a Duna-mentén található mintegy kétezer éves római örökség turisztikai potenciáljának fejlesztése. A projekt különlegessége egy, a rómaiak által használt 4. századi dunai hajó teljes és hiteles rekonstrukciója, mely a szervezők tervei szerint végigjárja a Duna partján fekvő római emlékeket – így a tervek szerint Százhalombattán is ki fog kötni.

A konzorcium kutatói a résztvevő országok területén korszerű talajradaros kutatást, virtuális rekonstrukciót, és egy, a helyszíneket bemutató adatbázist készítenek. A projekt egyik magyarországi partnerének, a Műegyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének célja a jövő generációjának bevonása a kutatásba és tervezésbe. Ezen folyamat első lépései valósultak meg a közelmúltban, a római tábornál tett szakmai bejárás keretében.

Százhalombatta jelentős és gazdag római kori emlékekkel rendelkezik, mely a területén egykor keresztülfutó duna-menti útvonal, a limes – egyben ripa – és a hozzá kapcsolódó határvédelmi létesítmények révén a római történeti múlttal rendelkező települések nagy hálózatához kapcsolódik. Ezért a projekt során a Műegyetem oktatói és hallgatói, a társult stratégiai partnerek kollégái, valamint a nemzetközi együttműködés tagintézményei Százhalombatta római kori történetének építészettörténeti kutatásával szeretnének hozzájárulni a nemzetközi projekt szakmai adatgyűjtéséhez, megismertetve a helyszínt a résztvevő országok kutatóival és turisztikai szakembereivel. 

Az együttműködés résztvevőinek fontos célja, hogy a jövő generáció, a BME-n tanuló építészhallgatók is betekintést nyerhessenek különböző tudományterületek (régészet, építészet, turizmus) munkájába, egyúttal egyetemi tanulmányaikat összetett történeti múlttal rendelkező helyszíneken történő tervezéssel összefüggésben végezhessék. Épp ezért a projekt tanulságait egyetemi tervezési feladat során szeretnék a hallgatók számára átadni. 

Ebben a folyamatban a Műegyetem nagyon fontos segítséget, támogatást kap Százhalombatta Város Önkormányzatától, Vezér Mihály Ph.D. polgármestertől, dr. Oláh M. Zoltán Százhalombatta főépítészétől, valamint a Matrica Múzeum és Régészeti Parktól. A helyszíni bejárás során a résztvevők a főépítész előadásában hallhattak Százhalombatta településszerkezeti adottságairól és fejlesztési lehetőségeiről. A tervek szerint több alkalommal tesznek majd szakmai látogatást Százhalombattán a hallgatók.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email