22_03_29_erdmost_nincskep

A második rizikófaktor

22_03_29_erdmost_nincskep

A második rizikófaktor

Azokban az országokban magas a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak aránya, ahol jelentős a túlsúlyosak száma. Az Elhízástudományi Világszövetség szerint a túlsúlyosaknak elsőbbséget kellene adni a Covid-19 elleni védőoltáskor és a teszteknél, mivel náluk magasabb a halálozási arány.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 Abból a mintegy 2,5 millió halálozásból, mely a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus okozta Covid-19 miatt következett be, 2,2 millió olyan országokban történt, ahol magas a túlsúlyosak aránya – állapította meg az Elhízástudományi Világszövetség friss jelentésében.

Azokban az országokban – az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Olaszország – a legnagyobb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány, ahol a felnőttek több mint fele túlsúlyos.

A koronavírus okozta halálozások legnagyobb kockázati tényezője az életkor, a túlsúly a második – áll a jelentésben. 

A probléma nemcsak az elhízás, hanem az a testtömeg, amelyet sok országban ma már normálisnak tekintenek. A halálozási arány 10 százalékkal magasabb ott, ahol a felnőttek több mint 50 százalékának magasabb a testtömegindexe (BMI) 25-nél, vagyis annál az értéknél, ahol a normális testsúly végződik és a túlsúly kezdődik.

A túlsúlyosaknak elsőbbséget kellene adni a Covid-19 elleni védőoltáskor és a teszteknél, mivel náluk magasabb a halálozási arány – írta jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség.

Azon országok közül, ahol a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos, Belgiumban a legmagasabb a halálozási arány, a második Szlovénia, a harmadik az Egyesült Királyság. Olaszország és Portugália az 5. és a 6., az Egyesült Államok a 8. helyen áll.

Az Egyesült Királyságban, ahol a felnőttek majdnem 64 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a Covid-19-ben szenvedő, intenzív osztályon kezelt páciensek majdnem 20 százaléka normális testtömegű, 32 százalékuk túlsúlyos és 48 százalékuk elhízott. Az Egyesült Államokban, ahol 68 százalékos a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek aránya, az intenzíven ápolt Covid-19-ben szenvedők közül 12 százalék normális testtömegű, 24 százalék túlsúlyos és 64 százalék elhízott.

Vietnamban a legalacsonyabb a túlsúlyosak aránya, és a világon ott a második legkisebb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány. Vannak gazdag országok, ahol alacsony a túlsúlyosak száma, mint Japánban és Dél-Koreában, itt nagyon csekély a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány is.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email