A megkérdezett vendéglátósok kivétel nélkül azt mondták: nagyon megszenvedik a zárva tartást, és nem értik, miért esnek más megítélés alá, mint például a kaszinók, a plázák, a ruházati áruházak vagy az üzemi étkezdék. Ők is képesek lennének betartani bármilyen szigorú biztonsági előírást, jelenleg azonban azért is keservesen küzdenek, hogy ne kelljen végleg felpakolni a székeket az asztalokra.

A kiszállítás felfejlesztésével sikerül fedezni a főbb működési kiadásokat, de a bevétel csak a vegetációra elég a Szegfű utcai Poirot Belga Étterem & Sport Pubban. A hely egyik fő profilja a minőségi belga sörkínálat, mostanra azonban nullára redukálódtak az évek alatt bejáratott beszállítói kapcsolatok. A kedvezmények elvesztése hosszú távon is jelentősen rontani fogja az üzletmenetet – mondta el Kendi Géza, az egyik tulajdonos, aki testvérével tavaly április óta üzemelteti a vendéglátóhelyet.

A személyzet létszáma nem, összetétele viszont változott. A konyhában kevesebben, a futárszolgálatban többen dolgoznak. Utóbbit heti hét napon és tizenkét órában működtetik, de csak à la carte ételeket kínálnak, mivel a menüétkeztetés kőkemény árversenyébe nem akartak beszállni, és nem is gondolják profilba illőnek.

Öt főre igényeltek és kaptak állami bértámogatást, korábban pedig a járulékkedvezményt is igénybe vették. A segítség természetesen jól jött, de Kendi Géza szerint a gyakorlat közel sem volt annyira pozitív, ahogyan azt a kormányzat kommunikálta. Az „összes járulék elengedése” ugyanis valójában csak a céges járulékokra vonatkozott, a személyi jellegűeket – amelyek a kötelezettség kétharmadát teszik ki – ugyanúgy fizetniük kellett. A pályázatokat annak ellenére sem volt könnyű elkészíteni, hogy szakembert bíztak meg a feladattal, az utalásra pedig hónapokat vártak. Úgy véli, „sebtapasz” a február eleji rendeletmódosítás, amely egyszerűsítette az igénylést és megszüntette az utófinanszírozást. Csak az általánosan érezhető elégedetlenség, a nyilvánosan tervezett engedetlenségi akciók és demonstrációk miatt lépte meg a kormány.

Kényszerből szerelem

„Nehéz úgy bemenni, hogy minden nap tőled várják a csodát” – fogalmazott Nagy Szilvia, a belvárosban található Centrál Borház – Étterem és Panzió üzletvezetője, aki életében nem olvasott még annyi Magyar Közlönyt, mint a mögöttünk álló időszakban. Ennek ellenére nehezen értelmezi a sokszor éjszaka megjelenő és egyik napról a másikra változó szabályokat.

Minden támogatást megpályázott, ami elérhető volt, de ő is azt mondja, nem elég a bérek és járulékok kompenzálása, magán a vállalkozáson is segíteni kellene. Hitelfelvétel nélkül valószínűleg nem fogja átvészelni a nyitásig hátralevő időt, és nem tudják finanszírozni az újraindulást sem. Fel kellene tölteni az árukészletet, és pótolni azokat a dolgozókat, akik a kieső munkaórák és borravaló miatt kénytelenek voltak más kereset után nézni.

Várja, hogy megjelenjen a legújabban bejelentett tízmilliós kisvállalkozói támogatás feltételrendszere, de úgy gondolja, nem hitelből kellene fedezni a kötelező bevételkiesést, mert ez a családi vállalkozás létezését veszélyezteti.

Pedig igyekeznek rugalmasan és keményen helyt állni. Szilvia például hagyományos pizzasütő tanfolyamot végzett, és a kényszerből végül még „szerelem is lett”. Heti menüt, „családi tálas vasárnapot”, Valentin-napi vacsoradobozt vezettek be, és folyamatosan ötletelnek, hiszen idejük, az van.

A catering szolgáltatásuk iránt idén még egyáltalán nem volt érdeklődés, pedig más években ilyenkorra már tele szokott lenni a naptár. Félő, hogy ha csak májusban nyithatnak, teljes egészében lecsúsznak az esküvőkről, mert akkor már késő nekiállni a szervezésnek. A nyári hónapok pedig egyébként is holtszezonnak számítanak náluk, hiszen kevesebb az üzleti, munkahelyi ebéd.

A panzióban nyilatkoztatják a vendégeket, hogy üzleti célból, munkaügyben szállnak-e meg, de a járvány miatt ez a részleg is csak félgőzzel üzemel.

„A legnagyobb lelki teher, hogy nincs bizalom irántunk. Ha más ágazatok lehetőséget kaptak a működésre, rólunk miért nem feltételezik, hogy a magunk, a vendégeink és a megélhetésünk érdekében képesek lennénk betartani a megfelelő szabályokat? Miért nincs következetesség ebben?”

Az állam semmibe veszi őket

Hiányolja a kölcsönösséget és elkésettnek érzi az állami segítséget Bagi Zoltán, aki öt éve üzemelteti a Festal Éttermet. Úgy véli, a Hősök terén rendezett tiltakozásnak is szerepe volt abban, hogy februárban végre megkapták a még decemberben igényelt bértámogatást. Sok vendéglátóhely számára azonban ez már csak annyit ér, mint „infúzióra kötni a halottat”. Pedig ők is fizették a négy százalékos különadót, amit most illett volna visszapumpálni a rendszerbe.

Az energiaköltség, az ingatlanbérlet, a könyvelés díja nem változott, csak a forgalom és a nyereség. Külső forrásokból finanszírozza a működést, pedig idejekorán reagált a kényszerbezárásra. Leépítette a felszolgálói létszámot és kibővítette a futárszolgálatot. Mindent megtett a kieső bevételek kompenzálása érdekében.

Fő profiljuk a rendezvényszervezés, de hiába keresték meg őket cégek, hogy például vizsgákat tartanának a termeikben. Erre sincs lehetőség, mivel a TEÁOR számuk – tevékenységük hivatalos besorolása – alapján étteremnek minősülnek.

Feszegetik a korlátaikat, hogy levegőhöz jussanak a kiszállításpiacon. Két hete kapták meg az első komolyabb segítséget. „Borzalmas volt a kérdőív, de többször felhívtak, ha nem volt egyértelmű valami.”

Bagi Zoltán úgy véli, az államnak látnia kellene, ki hány főt foglalkoztat főállásban, és a TEÁOR szám alapján nemcsak a tiltás, a támogatás is lehetne auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikus. A többiekhez hasonlóan ő sem érti, miért kell zárva tartaniuk. Szerinte az ágazatban dolgozókat egyszerűen semmibe veszik.