22_03_29_erdmost_nincskep

Tollaslabda: jól érezték magukat

22_03_29_erdmost_nincskep

Tollaslabda: jól érezték magukat

Ismét Cegléden vettek részt egy korosztályos megmérettetésen az Érdi VSE tollaslabdázói, akik a fejlődés és a szórakozás jegyében ragadtak ütőt a Ludovika Kupán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ezúttal az Érdi VSE két tollaslabdázója ragadott ütőt a ceglédi Ludovika Kupán, ahol a felnőtteknek tartottak B- és C-kategóriás versenyt.

Az érdiektől a játékosedző Kőrösi Ágnes mellett Kis-Kasza Miklós mérette meg magát.

Kettejük vegyespárosa pedig a B-kategóriában a dobogó legalsó fokára állhatott.

Mellettük Kőrösi még két párost elvállalt, hiszen C-kategóriában a 13 éves Koncz-Gergátz Hubával egy-egy győzelmet és vereséget ért el, míg női párosban a 9 éves Liang Elizával indult, s vele a bronzéremig jutottak.

Kőrösi Ágnes a versennyel kapcsolatban elmondta, Kis-Kasza Miklóssal elsősorban az ob-pontok miatt vettek részt, de nem úgy sikerült számukra, mint ahogy szerették volna, míg a két fiatallal azért indult el, hogy fejlődjenek és jól érezzék magukat.

Eredmények, Ludovika Kupa B- és C-kategóriás verseny, Cegléd
B-kategória
vegyespáros:
Kőrösi Ágnes–Kis-Kasza Miklós 3. hely
C-kategória
női páros:
Kőrösi Ágnes–Liang Eliza 3. hely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email