A törvénymódosítással elsősorban annak a 20 ezer gyereknek a jogai csorbulnak, akiknek most még kevesebb esélyük lesz arra, hogy családban nőjenek fel. Pál Mártonnal beszélgettünk, aki párjával, Ádámmal két és fél éve fogadta örökbe a kis Andrist.

Korábban hogyan tudtátok örökbe fogadni a kisfiatokat?

Akkor is csak egyedülálló szülőként volt rá lehetőség, viszont már a legelejétől jeleztük a Gyermekvédelmi Szakszolgálatnak, hogy ketten vagyunk, ketten szeretnénk ezen az úton végigmenni, felnevelni a kisfiúnkat. De tudjuk, mi a törvény, hogy csak az egyikünk fogadhat örökbe. Ugyanakkor együtt voltunk a pszichológusnál, aztán a környezettanulmánynál, az iratmegtekintésnél, amikor először felhívtak minket, hogy van egy kisfiú, akit örökbe lehetne fogadni, később az ismerkedésnél, az első találkozásnál is. Hivatalosan azonban csak én fogadhattam örökbe a fiúnkat, én lettem a gyámja.

Milyen érzés ez a párodnak?

Sokat beszélgettünk erről. Nem örültünk neki, de elfogadtuk, hogy ez a törvény. A gyámhivatalban végig párként kezeltek bennünket. Egyetlen kivétel volt, amikor aláírtuk a kihelyezési határozatot, Ádámot nem engedték be. Megkérték, hogy fáradjon ki a helyiségből, mert ő nem ügyfél. Az ügyintéző nem is tudott volna mást tenni, mert a törvény szerint Ádámnak valóban nem volt joga ott lenni, bármilyen visszás is ez az egész. Ezt is elfogadtuk. Mindent úgy akartunk csinálni, ahogy kell, hogy senki ne fúrhassa meg ezt az egészet. 

Mit árulhattok el a kisfiatokról?

Születése után egy kis ideig csecsemőotthonban volt, aztán nevelőszülőhöz került. Most már több időt volt velünk, mint a nevelőszülőnél. 16 hónaposan került hozzánk, és 4 és fél éves lesz hamarosan.

Azt mondtad, most a párod vár az örökbefogadásra. Ezt befolyásolhatja-e a törvénymódosítás?

Ez érdekes kérdés, mert a törvény módosítása előtt már mindkettőnket alkalmasnak találtak az örökbefogadásra, mindketten kaptunk is erről határozatot. Ádám két éve vár arra, hogy örökbe fogadhassa a második gyermekünket. Elvileg visszamenően nem vonhatnak vissza jogerős határozatokat a törvénymódosítás miatt, de a gyakorlatban azért lássuk be, olyan szakemberekről, ügyintézőkről van szó, akiknek a munkája függ a kormányzati kommunikációtól. Az pedig közvetve arra épült az elmúlt időszakban, hogy megfélemlítse a szakembereket, ne adjanak örökbe gyereket meleg pároknak.

Mi lesz így szerinted azokkal a gyerekekkel, akik a törvénymódosítás miatt nem kaphatnak családot maguknak? 

A rendszer korábban is úgy működött, hogy először heteroszexuális házaspároknak ajánlottak ki gyermekeket, ezután következtek az egyedülállók, és ha köztük sem találtak számukra szülőket, akkor vagy külföldre adták őket örökbe vagy maradtak a gyermekvédelmi rendszerben. Tavaly az örökbefogadások 25 százaléka, tehát 250 gyermek került külföldre. Nagy részük idősebbek, testvérpárok, betegek, roma származásúak. Ettől a törvényi szigorítástól azonban a házaspárok nem lesznek elfogadóbbak. Nem lesznek nyitottabbak arra, hogy például az Ormánságból, Dél-Baranyából fogadjanak örökbe egy négyéves, roma származású, gondozatlan terhességből született, ADHD-gyanús kisfiút. Az egyedülálló szülők kizárásával tehát évente 80-100 gyermekkel több fog külföldre kerülni vagy a gyermekvédelmi rendszerben ragadni.

De hát nem a gyerek joga a legfontosabb a jogalkotók számára?

Ez a képmutatás ebben az egészben. Ha ez a gyerekről szólna, akkor még mindig kötelező lenne elvégezni az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamot, ami azért volt fontos, mert a folyamat pszichológiája mögé ment, és arra késztette az örökbefogadó szülőket, hogy gondoljanak olyan dolgokra is, amikre gondolni kell, de maguktól eszükbe sem jutott volna. Az örökbefogadásba nagyon tudatosan kell belefogni, mert anélkül könnyen el lehet rontani a dolgokat. Ez nem az örökbefogadó szülőről szól, hanem a gyerekről. Ezért igenis fontos lenne, hogy a leendő szülők végezzenek el kétszer három napnyi tanfolyamot, mert nem az e-bayről rendelnek gyermeket. Szóval igen, a gyerek jogainak kellene a legfontosabbnak lennie, de ezek a törvényi módosítások semmilyen formában nem ezt segítik elő.

Mit tapasztalsz a mindennapokban? Érezni annak az uszító kampánynak a hatását, ami a Meseország mindenkié című mesekönyv megjelenése óta uralja a politikát?

A mesekönyv csak apropó volt, már korábban elkezdődött az uszítás. Nyáron megjelent egy cikk egy jobboldali online portálon, ahol azt állították, hogy a szivárványcsaládok a törvényeket kijátszva jutnak gyermekhez Magyarországon. A mi képünket is közzétették. Onnantól kezdve indult ez az egész, a miniszterelnök augusztus 20-ai beszédével és más prominens politikusok nyilatkozataival. Van egy Alaptörvényünk, ami tilt mindenféle, így a szexuális különbözőségeken alapuló diszkriminációt is, ehhez képest nagyon kemény uszítás megy az LMBTQ társadalommal szemben. Az az ijesztő, hogy ha ez elindult a politikában, idővel a napi közéletre is ki fog hatni. Mi van, ha majd valaki beszól nekünk az utcán vagy megüt minket? Persze, felállunk, és továbbmegyünk, de mit mondunk majd a gyerekünknek? Azt szeretnénk, hogy őt ne érhesse semmilyen hátrányos megkülönböztetés azért, mert neki két apukája van. És ebben óriási felelőssége van a politikusoknak. 

Nem gondoltatok arra, hogy elköltözzetek olyan országba, ahol elfogadóbb a politika is?

Miért menjek el ebből az országból? Én imádom Magyarországot, és értékes állampolgárnak gondolom magam, aki fizeti az adóját, akinek itt a munkája, itt élnek a barátai, itt van a családja.

Mit jelent számodra a család?

Olyan szereteten alapuló közösséget, ami kiszámíthatóságot, biztonságot, összetartozást jelent. Amiért érdemes mindennap felkelni és megtenni érte mindent.