22_03_29_erdmost_nincskep

Tollaslabda: pazarul sikerült a 2021-es nyitány

22_03_29_erdmost_nincskep

Tollaslabda: pazarul sikerült a 2021-es nyitány

Négy arany- és egy ezüstérmet szerzett Kőrösi Ágnes, Kis-Kasza Miklós és Zsarnai Marcell triója a ceglédi Living Sport Kupa felnőtt A-kategóriás és a dunakeszi felnőtt C-kategóriás tollaslabdaversenyekről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rögtön két versennyel nyitották a 2021-es évet az Érdi VSE tollaslabda szakosztályának sportolói. Előbb január 9-én a ceglédi Living Sport Kupa felnőtt A-kategóriás viadalon ragadott ütőt Kőrösi Ágnes és Kis-Kasza Miklós.

A sérülése után visszatérő játékos-edző, Kőrösi Ágnes elégedett lehetett az új év első megmérettetésével, hiszen az egyéni küzdelmek mellett válogatott csapattársával, a debreceni Gonda Daniellával is aranyérmes lett, míg Kis-Kasza Miklóssal vegyespárosban második helyen végzett. Kis-Kasza egyéniben a legjobb 32 között, párosban Ágai Zsomborral a legjobb tizenhat között búcsúzott.

„Csalódottság nélkül állíthahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy túl vagyok/vagyunk az év első versenyén. November végén az Európa-bajnokságra készülő versenyen sajnos két helyen részleges izomszakadást szenvedtem, ami után három és fél hét kényszerpihenő következett. Karácsony után kezdhettem el újra a keményebb edzéseket, aminek úgy érzem meg lett a gyümölcse, hisz egyéniben – ahol már nagyon rég sikerült a dobogó legfelső fokára állnom – most magabiztos játékkal elértem. Emellett a fiatal tehetséggel Kis-Kasza Mikivel már a negyedik közös versenyünkön újra döntőt játszhattunk. Ami még boldogabbá tette ezt a versenyt, hogy a vegyes páros első körében nagy skalpot begyűjtve legyőzhettük a mumusunkat, Gonda Daniella személyében, akinek az oldalán viszont női párosban első helyet értünk el. Miki sajnos egyéniben jó játékkal az első körben kiesett, párjával szintén az első körben kellett búcsúzniuk. De nem szomorkodhattunk mert másnap jött a folytatás – értékelte a ceglédi eseményeket Kőrösi Ágnes.

Kőrösi és Kis-Kasza Zsarnai Marcellel kiegészülve január 10-én már Dunakeszin lépett pályára egy C-kategóriás viadalon. Itt Zsarnai egyéniben a legjobb nyolc közé jutott, míg férfi párosban Nusser Ádámmal az aranyéremig menetelhetett. Kőrösi és Kis-Kasza vegyespárosának a ceglédi után Dunakeszin viszont már összejött az elsőség.

„Azt hiszem, ezzel a vasárnapi győzelemmel feltettük az i-re a pontot. Igaz, a mezőny nem volt annyira erős, mint a szombati napon, de végre a második helyek után ezúttal a dobogó tetejére állhattunk Mikivel. Marcinak ez egy felkészülési verseny volt a héten tartandó pécsi korosztályos verseny előtt. Egyúttal itt debütáltak új párjával Nusser Ádámmal. Nem kis sikerrel, ugyanis első helyen végeztek, aminek én nagyon örültem. Az első körben ugyan döcögve indult a páros, mert három szoros szettben tudtak nyerni, de a következő akadályokat már simán vették és az első helyre ütötték magukat. Egyéniben kevésbé járt sikerrel, a harmadik körben szoros két szettben vereséget szenvedett, de nem búslakodott. Összeségében örülök, hogy így indult az év, és sok aranyérmet tudtunk elhozni a két felnőtt versenyről” – fogalmazott a játékos-edző.

Eredmények
01.09., Living Sport Kupa, felnőtt A-kategória, Cegléd
női egyéni:
Kőrösi Ágnes 1. hely
női páros: Kőrösi Ágnes–Gonda Daniella 1. hely
férfi egyéni: Kis-Kasza Miklós legjobb 32
férfi páros: Kis-Kasza Miklós–Ágai Zsombor legjobb 16
vegyespáros: Kőrösi Ágnes–Kis-Kasza Miklós 2. hely
01.10., VSD FL Perfect Kupa, felnőtt C-kategória, Dunakeszi
férfi egyéni:
Zsarnai Marcell legjobb 8
férfi páros: Nusser Ádám–Zsarnai Marcell 1. hely
vegyespáros: Kőrösi Ágnes–Kis-Kasza Miklós 1. hely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email