22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: így készül a tavaszra az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: így készül a tavaszra az Érdi VSE

Január 14-én egy ráhangoló edzéssel kezdi meg hathetes felkészülését az NB III Nyugati csoportjának tavaszi idényére az ötödik helyen telelő Érdi VSE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jelen állás szerint február 28-án, a ZTE FC II vendégeként játssza első tavaszi bajnokiját az Érdi VSE. Ezt megelőzően hathetes téli felkészülés vár Bozsoki Imréékre.

Limperger Zsolt az új év első – ráhangoló – edzését január 14-én vezényli, majd a kemény munka a következő héten indul. A tervek szerint pedig már az első teljes hét végén edzőmeccset játszanak.

A felkészülési mérkőzések programja még körvonalazódik, ám annyi már bizonyos, hogy január 23-án – egyelőre ismeretlen kezdési időpontban – a Pest megyei első osztályú VSK Tökölt látják vendégül az Ercsi úton Kertész Ferencék.

Ezt követően január 30-án, 11 órakor az NB III-as Ceglédi VSE-t látják vendégül, majd február 6-án, 10 órától a Közép csoport éllovasa, a Kecskeméti TE érkezik Érdre.

Február 13-án – későbbiekben egyeztetett kezdési időpontban – a szintén Közép csoportos Kozármislenyt látják vendégül.

A tervek szerint az Érdi VSE február 21-én játssza utolsó edzőmeccsét a rajt előtt, ám erre az időpontra még ellenfelet keres az együttes, de az sem kizárt, hogy a bajnokság tavaszi idénye egy héttel korábban kezdődik.

Az Érdi VSE felkészülési mérkőzései (A változás joga fenntartva)
01.23.:
Érdi VSE–VSK Tököl (megyei I. o.)
01.30., 11.00: Érdi VSE–Ceglédi VSE (NB III, Kelet)
02.06., 10.00: Érdi VSE–Kecskeméti TE (NB III, Közép)
02.13.: Érdi VSE–HR-Rent Kozármisleny (NB III, Közép)
02.21.: ???

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email