22_03_29_erdmost_nincskep

Vízkereszttől farsang végéig

22_03_29_erdmost_nincskep

Vízkereszttől farsang végéig

A katolikus egyház január 6-án ünnepli vízkeresztet, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kereszténységben a 4. század elején vált vízkereszt napja liturgikus ünneppé – írja a Magyar Kurír. Három eseményre emlékeztet az ünnep: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn.

Vízkeresztkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek, vagy népiesen a háromkirályok érkezését. Az evangélium bölcseknek nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis a nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az ÉrdFM101,3 Budáskenyér című műsorában beszélt vízkereszt ünnepéről, illetve az ezzel kapcsolatos népi hagyományokról.


Hajdú Ferenc katolikus plébános az Érd Tv nézői számára foglalta össze, mit jelent a katolikusok számára vízkereszt, és az is kiderül, hogy bizonyos területeken vízkereszt ünnepéig tart a téli szünet. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email