22_03_29_erdmost_nincskep

2020 margójára

22_03_29_erdmost_nincskep

2020 margójára

Bámulok ki az ablakon és azon tűnődöm, mi mindent rabolt el tőlünk a 2020-as év. A járvány megfosztott a szabad mozgáshoz való jogunktól. Karantén, PCR-teszt, napi fertőzöttek száma, maszk, távolságtartás, és még egy halom kifejezés vált kéretlenül az életünk részévé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tavasszal hetekre bezárkóztunk, nem jártunk sehova, nem találkoztuk senkivel. Hónapokon át mellőznünk kellett barátaink, családtagjaink társaságát. Az óvodák, oktatási intézmények bezártak, online oktatás kezdődött és sokak számára a hagyományos munkavégzést a Home Office váltotta fel, így gyakorlatilag mindenkivel megszakadt a személyes kapcsolat, ilyen körülmények között ért minket a húsvét is.

Bár májusban jött az enyhítés, de ez az időszak is merőben más volt, mint az eddig megszokottak. Főként az érettségiző, ballagó fiatalok életét keserítette meg a helyzet, akik nem tudtak méltóképpen elbúcsúzni iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól. De elmaradtak a szokásos rendezvények is, mint például a majális vagy a gyereknap.

Beköszöntött a nyár. Akár örülhettünk is volna, de mégsem lehettünk felhőtlenül boldogok, hiszen egyre többször hallottuk, jön a második hullám, így továbbra is óvatosan éltünk. Moziba, színházba, koncertre, fesztiválokra továbbra sem mehettünk, sokaknak kellett lemondania a várva-várt külföldi nyaralásról, sőt még a belföldiről is. A mi évek óta hagyományosnak mondható siófoki családi-baráti nyaralásunkat elvitte a Covid. Áprilisban dönteni kellett volna, megyünk-e vagy sem, és mivel három generációs nyaralásról van szó sok 70 év felettivel, inkább nem kockáztattunk. Áprilisban ugyanis még nem tudtuk, hogy alakul a nyár, ráadásul külföldről is érkeztek volna barátok. Persze voltunk a Balatonon, strandon, de nem volt az igazi. Ferdén néztünk arra, aki túl közel jött hozzánk, a szállodákban előírás volt a folyamatos fertőtlenítés, a szokásos svédasztalos étkezések is megszüntek.

A szeptember már ismét a korlátozásokról szólt. Így kezdtük meg az óvodát, maszkban és kézfertőtlenítést követően léphettünk be az épületbe. Mi még a szerencsések közé tartozunk, mert vannak olyan ovik, ahol még a kiscsoportosokat sem lehet bekísérni a szobába. Ekkor már egyértelmű volt, hogy a tavaszinál jóval nagyobb mértékben sújt majd minket a járvány.

Az első hullámot valahogy túlélő éttermek, üzletek még nagyobb bajba jutottak. Karrierek törtek derékba, hosszú évek alatt felépített vállalkozásokat döngölt földbe a vírus, és rengetegen váltak munkanélkülivé.

Egyre több ismerősünkről derült ki, hogy megfertőződött. Egyre többen veszítették el idős rokonukat, beteg hozzátartozójukat, van akinek a szüleit, nagyszüleit, gyerekét, testvérét, barátját vitte el a vírus.

Novemberben minden korábbinál szigorúbb intézkedések léptek életbe, és körvonalazódni látszott a korlátozásokkal teli adventi és karácsonyi időszak. Tudtuk, hogy a karácsonyi vásárok hangulatát, az önfeledt bóklászást az árusok között, a felhőtlen forraltborozást nélkülöznünk kell, és lélekben felkészültünk arra is, hogy a hagyományos családi összejöveteleket is el kell engednünk. Ráadásul a járvány megfosztott minket az első óvódás karácsonyi műsor élményétől is.

Én szerencsésnek mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magam, mert tőlem a legfontosabbat mégsem vette el: a családot és az egészségünket. Bár nekem is van hozzátartozóm, aki enyhének mondható tünetekkel átesett a fertőzősen, de az életkedvünket, a hitünket és a méltóságunkat sikerült megőrizünk.

Hogy miért kapta ezt a világ, azt még sokáig találgatjuk majd. Talán tényleg túl természetesnek vettük azt, amink van? Vagy túlnépesedtünk, túl sokan lettük a Földön? Vagy nem vigyáztunk a Földre és kizsigereltük a természetet? Vagy tényleg csak puszta véletlen, hogy elszabadult a vírus. Ki tudja? De az biztos, hogy mostantól jobban értékeljük azt, amink van.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email