22_03_29_erdmost_nincskep

Január 1-jétől nemzeti színű zászlót kapnak a tojások is

22_03_29_erdmost_nincskep

Január 1-jétől nemzeti színű zászlót kapnak a tojások is

Az ömlesztett formában értékesített tojásoknál a származási országot szövegesen is fel kell majd tüntetni a termék közelében, illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén – közölte az Agrárminisztérium.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A minisztérium szerint a tojások felzászlózásával a vásárlók könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon.

Az agrártárca a közleményében hozzátette, a nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél a boltokban jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. Az Agrárminisztérium szerint a jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték a tárcánál.

Nem egyedi az áruk felzászlózása, 2020 januárjától a sertéshúsok kaptak nemzeti jelölést ezzel a módszerrel a 200 négyzetméternél nagyobb üzletekben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email