22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: hétvégén ob-döntő!

22_03_29_erdmost_nincskep

Akrobatikus torna: hétvégén ob-döntő!

December 13-án a Balance Akrobatika és Torna Club lesz az akrobatikus tornászok országos bajnoki döntőjének házigazdája, ahol az Érdi Torna Club várhatóan öt egységgel indul.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Változatosan alakult az ÉTC akrobatikus tornászainak 2020-as éve. Az egész úgy kezdődött, hogy a szokásos év eleji korosztályváltások miatt jelentősen át kellett alakítani az egységek összetételét. A versenynaptár is megváltozott. Az eredeti tervek szerint már tavasszal véget ért volna az egész pontszerző bajnokság, az eddigi, jellemzően őszi versenyek helyett. A koronavírus-járvány előtt februárban még megrendezték a Balance versenyét, de aztán hosszú kihagyás elé néztek a sportolók. Végül a pontszerző versenyeket csak ősszel pótolták zárt kapuk mögött, melyre nem a megszokott módon készültek az egységek, hiszen az iskolai sportköri tevékenységek szeptemberi felfüggesztése az ÉTC tornászait is érintette.

„Rendesen megküzdöttünk. A tavaszi után úgy gondoltuk, minden simán fog menni, de nem így történt, mert szeptemberben betiltották az iskolai edzéseket.

Mi főként a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornatermében tartjuk az edzéseket, úgyhogy gyorsan megoldást kellett találnunk és különböző klubokba próbáltuk szétosztani a csoportjainkat” – ismertette az elmúlt hónapokat Baloghné Papp Ildikó, az ÉTC akrobatikus torna szakosztályának vezetője. A vírushelyzet miatt sem időben, sem minőségben nem tudtak annyit készülni az egységek, mint korábban.

„Amit ebben a helyzetben lehetett, azt megtettük. A versenyek is jól sikerültek. Az ob-kvalifikáció alapján öt egységünk van a döntőben,

a hatodik nem tudott elindulni a Fradi Kupán és csak hetedik helyen áll, miközben a ranglista első hat helyezettje jut be” – mondta Baloghné Papp Ildikó, hozzáfűzve, amennyiben más egyesület egysége nem tud indulni, akkor az érdi egység még beugróként ott lehet a finálén.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email