22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: négy meccse veretlen ellenfélhez látogat az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: négy meccse veretlen ellenfélhez látogat az Érdi VSE

November 25-én, 13 órakor pótolják az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójából elhalasztott THSE-Szabadkikötő - Érdi VSE bajnoki mérkőzést, ahol két, veretlenségi sorozatot építő együttes küzd meg egymással.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nincs könnyű helyzetben Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője, hiszen a bő egyhónapos kihagyás után úgy kellett formába hozni játékosait, hogy azok bírják a sorozatterhelést, hiszen november 14. és december 11. között kilenc mérkőzésen lépnek pályára Kertész Ferencék.

Nos, a visszatérés egyelőre eredmények szintjén nem tűnik rossznak, hiszen a Balatonfüred elleni idegenbeli és a BKV elleni hazai döntetlenek mellett a Tatabányát legyőzték Kollega Krisztiánék. Aggodalomra adhat okot, hogy több játékos is megsérült az elmúlt időszakban, így vélhetően továbbra is kissé felforgatott összeállításban küldi pályára csapatát Limperger Zsolt.

A THSE-Szabadkikötő sincs épp könnyű helyzetben, hiszen menekül a kiesés elől. Az eddig lejátszott 18 bajnokijából négyet nyert meg ugyanennyi döntetlen és tíz vereség mellett. A Tintahalak azonban nincs rossz formában, hiszen legutóbbi négy mérkőzésén nem kapott ki: a Bicskével és a Pápával otthon, a Gárdonnyal idegenben ikszelt, miközben Ménfőcsanakon kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott.

Az együttes támadószekciójára sem lehet különösebb panasz, hiszen a kieső helyen (18.) álló gárda már 34-szer vette be az ellenfelek kapuját, amely az ötödik legjobb mutató. Azonban a THSE hátul is sebezhető, hiszen a második legtöbb gólt kapta az idényben – szám szerint 45-öt.

A felek legutóbb a 2018/19-es kiírásban találkoztak egymással, akkor az Érdi VSE idegenben 2-1-re, hazai pályán 3-0-ra nyert. Egy szezonnal korábban Csiszár Zoltánék otthon 4-0-ra győztek, de idegenben kétgólos vereséget szenvedtek.

– Hogy mennyire sikerült felfrissülni, az csak a meccsen derül ki. Nehéz pályára és harcos ellenfélre számítunk. Bízunk benne, hogy a mi focinkkal föléjük tudunk kerekedni, de ehhez olyan hozzáállás kell, mint a BKV ellen a második félidőben. Az a kérdés, hogy a védelmünk mennyire lesz masszív. Én nem szeretem az oda-vissza játékot, amiben sok gól is lehet mindkét oldalról. Biztos védekezésből próbálunk építkezni, de sok függ attól, mennyi lehetőséget ad nekünk az ellenfél és hogy a pálya mire lesz alkalmas

– fejtette ki  várakozásait Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A november 25-én, 13 órakor kezdődő THSE-Szabadkikötő-Érdi VSE mérkőzést Újhelyi Tamás vezeti, segítői Szabó Ferenc Szilárd és Balla Levente lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés
11.25., 13.00:
THSE-Szabadkikötő – Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email