22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: így értelmetlen a bajnokság

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: így értelmetlen a bajnokság

Egyenlőtlen feltételek mellett zajlik a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportja, melynek ötödik fordulójában sima, 96–46-os vereséget szenvedett a VMG DSE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi kosárlabdázók kellő időben, még augusztusban megkezdték a felkészülést az októberi szezonkezdetre. Aztán szeptemberben az iskolai sportköri tevékenységet felfüggesztették, emiatt az alapozás utolsó fázisát nem tudta végigcsinálni az együttes. Sőt, azóta úgy játszotta le eddigi négy bajnoki mérkőzését, hogy edzeni sem tudott.

Ez pedig a Dunaharaszti MTK elleni „hazai”, Albertfalván lejátszott mérkőzésen is érezhető volt, hiszen a két meccsét egyaránt megnyerő DMTK már az első negyedben 23–11-es előnybe került, melyet jelentősen, 53–19-re növelt a nagyszünetig. A fordulás után valamelyest feljavult a több meghatározó játékosát nélkülöző VMG játéka, de közelebb ennek ellenére sem tudott kerülni. A záró felvonást is könnyedén, 22–9-re nyerte a Haraszti, amely 96–46-ra győzött.

„A liga legjobb csapata ellen játszottunk, ahol volt válogatott center játszik és szinte a teljes keret NB I-es játékosokból áll. Reálisan 25 ponttal jobb csapat a DMTK, viszont nálunk hiányzott Stork és Gáspár a palánk alól, tehát magasember nélkül játszottunk. Ami a legbosszantóbb, hogy szeptember közepe óta nem edzettünk. Vida achilles szakadást szenvedett egyetemi meccsen, így egész évre kidőlt. Nem egyenlőek a feltételek! Olyan csapatok ellen játszottunk, akik edzenek, mi viszont nem! Értelmetlennek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy zajlik a bajnokság, mint felnőtt, mind utánpótlásszinten. Sérülésveszélyes és elmegy a kedve mindenkinek az edzés nélküli vergődések miatt” – értékelte a mérkőzést és a jelenlegi helyzetet Valackay Gábor, a VMG DSE vezetőedzője.

Az érdiek négy meccs után egy győzelemmel és három vereséggel állnak a tabella tizenharmadik helyén. Legközelebb pedig november 22-én, 17.45-től lépnek pályára, amikor a Közgáz SC és DSK/A ellenfelei lesznek.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, forduló
VMG DSE–Dunaharaszti MTK 46–96 (11–23, 8–30, 18–21, 9–22)
A VMG DSE pontszerzői: Kis-Molnár 10/3, Miháczi 10, D’Avino 8/6, Cseresznyés 4, Morauvszki 5, Kerényi 4, Nyitrai 2, Naser 2, Matika 2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email