Azóta stílust és életmódot váltott, vidékre költözött, belekóstolt a vendéglátásba is. Magánpraxis helyett jó ideje az országot járja, és előadásokkal próbálja felrázni a búval bélelt, negatív, pesszimista hallgatóságot. Csernus Imre pszichiáter múlt héten a Szepes Gyula Művelődési Központban járt, ahol megpróbált rávenni bennünket arra, hogy éljünk szívből. De előtte még beszélgettünk egy kicsit.

Már jó pár kérdést feltettem, de mindegyikre tőmondatokban, enerváltan, kelletlenül válaszol. Biztos, hogy akar interjút adni?

Nem vagyok enervált. Tudja, előadás előtt háromnegyed órával lemegyek alfába. Elvagyok, mint a befőtt.

Egy befőttel beszélgetek?

Abszolút. Most nincs krízis, minek https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgboljak?

Annak idején nemcsak a pszichológusról alkotott szokványos képet rajzolta újra, de Bevállalja? című műsorával új szót is alkotott. Mi a súlya annak az igekötőnek?

Az csak a marketing része volt.

Nem tudom elhinni, hogy nem jelentett ennél többet.

Akkoriban nem azzal foglalkoztam, mi a műsor címe. Azért kezdtem el ezt az egészet, mert azt érzékeltem, a legtöbb ember nagyon fontos érzelmi törvényszerűségekkel sincs tisztában. Az egész műsornak az volt a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét fontos dolgokra. A bevállalod szó mindennek csak járulékos eleme volt.

Nemrég egy interjúban visszautasította, amikor kiabáló pszichiáternek titulálták. Pedig így ismerte meg anno az egész ország: cinikus, olykor vulgáris, provokatív, megmondja a frankót.

Nem azt mondtam, hogy nem vagyok ilyen. Azt mondtam, tudok ilyen lenni, ha szükséges.

Változott az attitűdje?

Átalakítottam.

Hogyan?

A kiabálással sok embernek sok gondja van, mert bizonyos élethelyzetekben ennek elszenvedője volt. Amikor erre rájöttem, humoros, bizonyos szempontból cinikus stílust vettem föl, megőrizve mondandóm lényegét.

Visszavett a provokációból?

Ugyanúgy tudok provokatív lenni, de tettem pár óvintézkedést.

Mint például?

Az előadások előtt előszeretettel hangsúlyozom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.

A médiaszereplés, amely elég sokáig tartott, mit változtatott magán?

Egyáltalán nem tartott sokáig. Az akkori Viasaton februártól májusig ment a műsor, aztán sokat ismételték.

Miért maradt abba?

Megpróbálták bulvárosítani, én meg nem egyeztem bele.

De már azt is többen lebulvározták, magát meg kóklernek nevezték.

Engem ez sosem zavart. Tudom, mit miért csináltam.

Mi volt a legemlékezetesebb visszajelzés?

Pár hónapja ment a műsor, még a Lipóton dolgoztam, éppen ügyeletes voltam, amikor odajött hozzám egy kétkezi munkás, olyan negyvenes pasi lehetett. Mondta, hogy rendszeresen nézi ezt a sorozatot, majd vázolta a saját sztoriját, hogy van egy hatvanvalahány éves édesapja, aki otthagyta az édesanyját egy másik hölgy miatt. Végül azt kérdezte: az édesanyámnak ez a helyzet most lelki krízis? Ilyen kifejezéseket nem szokott használni egy nyolc általánost végzett ember. Pedig ez volt a cél, hogy ő és a hozzá hasonlók megértsék, miért fontos érzelmi szempontból a felnövés, a konfliktusok nyugodt megbeszélése. Hogy mit jelent kimondani, mennyi az én felelősségem ebben. Szóval ez sokkal fontosabb visszajelzés volt, mint hogy rólam valaki azt állította, kókler vagyok.

Ha jól tudom, 11 éve vidéken él, 4-5 éve abbahagyta a magánpraxist. Előadásokat tart szerte az országban, közben Egerben van egy Depreszszó nevű kávézója, Noszvajon Csendülő névre hallgató vendégháza, ráadásul az Almagyar Érseki Birtok társtulajdonosa is. Ez a váltás hogyan jött?

Már fiatal orvosként észrevettem, hogy amikor a kollégák idősödnek, bekövetkezik a kiégés. Akkor csak azt fogalmaztam meg magamnak, nem szeretnék ilyen lenni. A többi egyszerű matek. Ha naponta leülök nyolc emberrel beszélgetni, az hetente negyven, havonta 160, évente kábé 1800, ha 10 hónappal számolunk. Felismertem, hogy mivel az idő múlik, sokkal fontosabb olyan emberekhez eljutni, akiknél bizonyos konfliktusok még ki sem alakultak. Akkor kezdtem előadásokat tartani. Ha egy héten tartok két vagy három előadást (még a Covid előtt), akkor egy hónapban cirka 3500 emberhez el tudok jutni.

Anno miért lett pszichiáter?

Engem délvidékiként mindig nagyon zavart, hogy amikor eljövök az anyaországba, sok negatív, peszszimista, búval bélelt embert találok. Egy délvidékinek ez nagyon furcsa érzés volt. Akkor eldöntöttem, ha tudok megoldást, elmondom, és mindent megteszek, hogy változtassak ezen.

Mekkora ennek a melónak a hatékonysága?

Egy-két generáció. Én már nem fogom megtudni, mennyire volt hatékony. De nem is az az érdekes.

A mai érdi előadás mottója: „Szerintem az ember legnagyobb ajándéka, hogy kezébe veheti a sorsát. Amikor a szívünk hangjára hallgatunk, és azt érezzük, hogy mosolygunk és tele vagyunk szenvedéllyel.” Ellenségünk az agyunk?

Nem az agyunk az ellenségünk, hanem az érzésekre való hallgatás. Azt nem merjük megtenni.

Hogyan lehet ezt a két szervünket összehangolni, hogy megfelelő döntéseket hozzunk?

Nem az a lényeg, hogy jó döntéseket hozzunk.

Hanem?

Hogy érezzük, hogy élünk. A haláltól félünk jobban vagy attól, hogy nem éltünk? A halál csak annak a szimbóluma, hogy az életemnek vége lesz. Annak a jelképe, hogy ott volt előttünk az a sok lehetőség, amiket kurvára nem mertünk meglépni. Végső soron a félelem dermeszt meg bennünket? Az akadályoz meg bennünket a fejlődésben, a megújulásban.

Hogyan szabadulhatunk meg a félelmeinktől?

Az első lépés annak elfogadása és hangos kommunikálása, hogy félek. Vagyis a tudatosság. És ami a legfontosabb: fokozatosság. A legtöbb ember azért bukik el konfliktusainak megoldásában, mert a legnagyobbat kezdi el menedzselni, abba viszont egyértelműen beletörik a bicskája.

Mi a tudatosság?

Az, hogy érzem a pillanatot. Például én most érzem, hogy a jobb farpofámon ülök, és az sokkal nagyobb nyomással bír, mint az ellenkező. Érzem a talpamat. Közben pedig benne vagyok ebben a beszélgetésben.

A vírushelyzet mit hozott ki önből?

A Lipóton is állandó krízishelyzetben éltem, ez már nem oszt, nem szoroz. Jött a Covid, lemondták az összes előadásomat márciusban. Mondtam a feleségemnek, figyelj, babám, ha megkapjuk ezt a vírust, akkor meggyógyulunk. Másnap kimentünk a kertbe dolgozni. Sütött a tavaszi nap, rügyeztek a fák, miért éreztem volna magam rosszul?

Nulla félelem attól, hogy elkapja, és lőttek a kávézónak meg a kertnek?

De hát nem ez egy felnőtt ember életének a része? Hogy tudja, bármikor meghalhat, és ez nem jelent gondot? Tudja, miért van beszarva ilyen sok ember?

Miért?

A haláltól ijedtek meg, a haláltudat felszakított mindenkiben egy nagyon erős kollektív élményt, hogy valójában rutinból él. Aki tudatosan kondicionálja magát az új dolgokra, az nem szarik be, hanem azt mondja, nézzük meg, mit tud a Covid és mit tudok én.

Vagyis auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgaták vagyunk?

A legtöbb ember csak fogyaszt. Nem azt a foglalkozást űzi, amiben hisz, nem azzal az érzelmi töltöttséggel él, amit szeretne. Vágyakozik, de nem tesz meg érte mindent, hogy valóra is váltsa. Nem él.

Ezekkel az előadásokkal megmondja a frankót, hogyan tudunk ezen a tehetetlenségen változtatni?

Ajánlatokat teszek. Legfrissebb könyvem, ami egy hónap múlva jelenik meg, szintén erről szól. Nem véletlenül adtam neki a Főnix címet. Azt a kérdést járom körbe benne, képesek vagyunk-e megújulni.

Képesek vagyunk rá?

Nagyon is.

Kollektíve ezt nem nagyon érzem. Sőt, mintha egyre rosszabb lenne a helyzet ezen a búval baszott Magyarországon, ahol a hatalom korlátozza a sajtószabadságot, veszélyezteti az egyetem autonómiáját (lásd SZFE). Az már csak hab a tortán, hogy Dúró Dóra ledarál egy szerinte káros mesekönyvet. Van ezekről véleménye?

Van egy arab szólásmondás: a kutyák ugatnak, a karaván halad. Szabad országban élni azt jelenti, hogy nagyon sokféle vélemény megformálása engedélyezett. A hatalom tegye azt, amiben hisz, én meg teszem azt, amiben én hiszek.

Nagyon úgy tűnik, egyre kisebb az esélyünk arra, hogy szabadon gondolkodjunk, és azt el is mondjuk.

Kinek felel az egyén valójában?

Önmagának.

Csakis.

Amikor előadást tart egy-egy városban, kíváncsi arra, vajon milyen közönségre számíthat? Például itt, Érden?

Érd Budapest agglomerátuma, kvázi ugyanaz, mint Budapest. Az emberek itt is éppúgy racionálisan güzülnek, érzelmi szempontból meg nem teljesednek ki. Vannak az országnak olyan városai, melyek még ennél is keményebb helyek. Ahol az érzelmi konfliktusokra való nyitottság nagyon alacsony, és ott igazán nagyok a bajok. Olyankor érzem, na itt gatyafelkötés lesz, mert annyira nem nyitottak az emberek.

Sokkal vastagabb falat kell áttörni?

A fal áttörése mindig izgalmas.

Mi a végső cél?

Hogy megszerezzük a belső békénket.