kozgyules_201022

Fókuszban a csomópontépítések

A Modern Városok Program érdi projektjei nem egy modern város kiépítését szolgálták elsősorban, hanem az oligarchák gazdagodását - jelentette ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén Csőzik László polgármester, aki arról beszélt, miért csúsznak éveket a csomópontépítések. Közgyűlési összefoglaló.

A Modern Városok Program projektjeinek haladását ismertette a közgyűlés október 22-ei ülésén Csőzik László polgármester, aki emlékeztetett arra: az, hogy a MVP egyáltalán érinthette Érdet, annak köszönhető, hogy elnyerte a megyei jogú városi rangot. Az 1998-as ciklusban az akkori fideszes többségű parlament ezt nem szavazta meg, és csak a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején előlegezték meg a bizalmat, hogy Érd a jövőben ki tudja aknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Csőzik László úgy fogalmazott: az érdi MVP-projektek nem egy modern város kiépítését szolgálták elsősorban, hanem az oligarchák gazdagodását – a 2014-es ciklusban „a Mészárosok városává vált Érd, és az oligarchák kifizetőhelyévé tették”. „Városunkat Felcsútról irányították. Nem azokat a problémákat oldotta meg ez a program, amire igazán szükség volt. Ami megkezdődött, inkább volt a haverok kifizetése, és olyan projektek megindítása, amelyek rosszul voltak előkészítve. Szinte teljesen hiányzott a komplex, a város szövetébe mélyen belenyúló, azt koherens egésszé összeszövő, modern városfejlesztést szolgáló programsorozat. Sok esetben hiányoztak a kiviteli tervek, és nem szereztek megfelelő mennyiségű forrást a beruházásokhoz” – hangsúlyozta Csőzik László, hozzátéve: nem gondoltak az új projektek (pl. a parkvárosi sportlétesítmény, illetve a városliget) üzemeltetésének költségeire sem.

Csőzik László ismertette azokat az MVP-s csomópontépítési projekteket, amelyek VEKOP-forrásból jönnek létre Érden. Hangsúlyozta: bár 2015-ben indult volna a program, 2020-ra mindössze egy csomópontot sikerült átadni. „Már réges-rég meg kellett volna épülnie valamennyinek, csakhogy nem készültek kiviteli tervek, ezért a közbeszerzési eljárások rendre kudarcot vallottak: amikor három év késedelemmel elindították azokat, a tíz kiírt pályázatra egyáltalán nem volt jelentkező. Három esetben olyan cég nyerte el a beruházásokat, amelynek beletört a bicskája az építkezésekbe. 2019 decemberében derült ki, hogy a Gellért utcai, valamint a Bajcsy–Daróci utcai csomópontnál volt ugyan nyertes, sőt, tavaly márciusban meg kellett volna kezdeniük a kivitelezést is, ám ehhez hozzá sem láttak. A szerződést közös megegyezéssel meg kellett szüntetnünk. A közbeszerzési kiírásokat újra megpróbáltuk beadni, de az ezeket jóváhagyó miniszterelnökség folyamatosan visszadobta, hiánypótlásokat kért, és felhívta a figyelmet arra, hogy instabil a műszak tartalom. Így most határidő-módosítást kértünk. A projektek ennek köszönhetően nem kerülnek veszélybe, azokat bőven be tudjuk fejezni. Közbeszerzést írunk ki a kiviteli tervekre, hiszen ezeket a beruházásokat enélkül nem lehet megcsinálni” – hangsúlyozta Csőzik László, aki elmondta azt is: a csomópont-építések várhatóan a jövő évben egyszerre robbannak majd be. 

A polgármester lapunknak elmondta: az Ercsi út felújítását és a városközponti körforgalom turbó körforgalommá való átalakítására vonatkozó projektet összevonják – erre az előzetes jóváhagyást megkapták a Pénzügyminisztériumtól –, így az Érd Arénától a tescos körforgalomig komplex módon megújítják Érd belvárosát, kerékpárosbarát módon, gyalogos promenádokkal, száz új P+R parkolóval. „Ez a legfőbb célkitűzés, azzal foglalkozunk, hogy jövőre el tudjon indulni” – hangsúlyozta a városvezető.

Csőzik László elmondta még, hogy a Vadlúd utca–Sóskúti út kereszteződésében mégsem lámpás kereszteződés épül, hanem visszatérnek az eredeti tervhez – amit a korábbi városvezetés az utolsó évben terveztetett át lámpás kereszteződéssé –, ugyanis a körforgalom mindkét település vezetésének, illetve lakosságának megfelelőbbnek tűnik.

 

Simó Károly, a Fidesz-KDNP-Összefogás frakció vezetője szerint a polgármester elkezdte az országgyűlési választás kampányát, ezért „támadó, vádaskodó, visszamutogató” hangnemet használt a Modern Városok Program projektjeinek ismertetésekor. „Óriási nagy problémák vannak a beruházásokkal, a totojázás, a halogatás, a hozzá nem értés miatt jelentős csúszásba kerültek, amit látványos módon úgy oldottak meg, hogy egy technikai trükkel az előkészített csomópontokat átütemezték 2023-ra. Talán arra apellálnak, hogy négy év alatt az emberek elfelejtik, hogy ezek előkészített, indításra kész beruházások voltak. Ez egy kicsinyes politikai játék” – jelentette ki az ülést követően.

A testület döntött arról is, hogy folyószámlahitel-szerződést köt az OTP Bankkal. Csőzik László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a folyószámla-vezetést is megversenyeztették, mert az elmúlt 13 évben erre nem került sor. Az OTP stratégiai szövetséget is ajánlott a városnak, ami akár a sportfinanszírozásban és egyes ingatlanprojektekben is megjelenhet, de ez még a jövő zenéje. „Átszerződünk hozzájuk. A kondíciók sokkal jobbak lettek, az átalánydíj pedig másfél millió forintról nyolcszázezerre csökkent le. A folyószámlahitelt minden évben felvettük, és szinte maradéktalanul fel is használtuk. Ez korábban 600 millió forint volt. Ebben az évben a kormány elvont többféle adót az önkormányzatoktól, és az iparűzésiadó-bevételünk háromszázmilliós mínuszban lesz idén a tervekhez képest. A város 14 milliárdból működik, és a kasszából 3 milliárd hiányzik. Érd minden évben a kormány támogatásából finanszírozza az 1-2 milliárdos működési hiányát. Ha ez az összeg nem érkezik meg, nem tudjuk majd fizetni a folyó kiadásainkat. Ezért olyan hitelkeretet állítottunk be, amit teljes egészében ugyan nem fogunk lehívni, de ha megszorul a város, hozzá tudunk nyúlni. Egyébként december 31-ig a felvett pénzt vissza kell fizetnünk” – mondta Csőzik László, akitől megtudtuk azt is: a hitelkeret korábban 600 millió forint volt, most 1,8 milliárd.

Simó Károly ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a polgármester „elkotyogta, hogy folyószámlahitelnek álcázott eladósítás indul el: 1,2 milliárd forint plusz hitelt akarnak felvenni. Azért tiltakozunk nagyon határozottan, mert a Csőzik László által szolgáltatott adatok alapján szeptember 30-án több mint 650 millió forint szabadon felhasználható pénz volt a bankszámlán – ez elegendő a működéshez” – hangsúlyozta. Szerinte ha hitelfelvétel történik, az nem azért lesz, mert nincs pénz a város működtetéséhez, hanem azt próbálják bizonyítani, hogy a kormány nem ad elég pénzt – holott a kormány idén és a jövő évben is sokkal több működési támogatást biztosít az önkormányzatnak, mint az előző esztendőben – hangsúlyozta.

 

A képviselők az ülésen elfogadták az Ifjúsági Önkormányzat tájékoztatóját, és döntöttek arról, hogy december elsejétől megemelik a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatalai munkaidőn túl történő házasságkötés anyakönyvvezetői díját (erre az elmúlt évtizedben nem került sor). Megszavazták, hogy a közgyűlés az Érdi Sport Kft.-vel 2020. július–december hónapokra szponzori szerződést köt, 72 millió forint plusz áfa összegben. Továbbra is a Volánbusz végzi majd Érden a személyszállítási közszolgáltatást, és határoztak arról is, hogy a Múzeum sétányon egy kávézó működhet majd, a Helytörténeti Gyűjtemény épületében.

Többeket érinthet, hogy az 5. számú háziorvosi körzetben dr. Balla Rozália Teréz látja el a háziorvosi teendőket, mivel dr. Szigetvári György nyugdíjba vonul. Döntés született arról is, hogy Érd csatlakozik a  Covenant of Mayors/Polgármesterek Szövetsége szervezethez.

Egyebek napirendben elhangzott: az Esküdt utcai vasúti átjáró várhatóan csak november 6-tól lesz újra használható – bár eredetileg október 23-ára ígérték, az esős időjárás miatt megcsúsztak a kivitelezők.

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email