22_03_29_erdmost_nincskep

Térségi atlétikai klub indulhat

22_03_29_erdmost_nincskep

Térségi atlétikai klub indulhat

A nyolctól tizenöt éves gyerekek számára hozna létre atlétikai utánpótlásbázist az érdi Pártfogó Sportmisszió Club. A városban működő Kései Eső keresztény gyülekezet keretein belül alapított egyesület a már meglévő futballszakosztály mellé indítaná el a szakágat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az egyesület alapítója Sánta Endre elmondta, hogy a klub a sportra és az egészséges életmódra nevelés során igyekszik olyan légkört teremteni, amelyben az emberek iránti szeretet, illetve a tisztességes viselkedési formák kerülnek előtérbe. Tevékenységüket a Biblia szellemében végzik, ezért vezetőiktől és tagjaiktól is elvárják, hogy tetteik és életmódjuk alázatot, őszinteséget, a szabályszerű küzdést, mások megbecsülését és tiszteletét tükrözze. Szeretnék, ha minél több gyerek megismerné az evenagéliumot a sporton keresztül, de nem céljuk, hogy az egyesület keresztény gyerekek gyűjtője legyen.

A sportmisszió ötlete még a diósdi Paulus Evangéliumi Közösségben vetődött fel 2014-ben, majd meg is alapították a Paulus Sport Club-ot Sánta Endre vezetésével. Az előd-egyesület megszűnése után szintén ő hozta létre a Pártfogó Sportmisszió Clubot 2018 decemberében. A futballedzéseket a Nagytétényi SE telephelyén tartják. Nyári táborokat is szerveznek, az edzésen kívüli programok között kézműves foglalkozás, angol, valamint játékos bibliaoktatás szerepel.

Sánta Endre 8 évet vízilabdázott gyermekkorától Budapesten, majd 16 évesen a család az Egyesült Államokba költözött, ahol nem volt vízilabda klub, ezért a gerelyhajítás, a súlylökés és a diszkoszvetés lett az új kedvenc. Kipróbálta az amerikai focit is, a főiskolai években pedig a labdarúgást űzte, amelyben bajnokságot nyert a csapatuk először az iskola történetében. Foci edzői diplomát szerzett az USA-ban, majd már itthon letette az MLSZ „D” diplomát is, későbbi londoni tanulmányútja során a Fulham FC-nél szerzett további labdarúgóedzői tapasztalatot. Nős, két saját és három nevelt gyermeket nevelnek feleségével, akivel 2006-ban tértek vissza az USA-ból Magyarországra.

Bajtai Béla társadalmi egyesületi titkár kiemelte, hogy a már meglévő szervezeti felépítésre és szakmai munkára támaszkodva szeretnék az új atlétikai szakosztályt elindítni a 8-15 éves korú, juvenális és serdülő korcsoport számára. A klub érdi központtal a diósdi, tárnoki és százhalombattai gyerekeknek is biztosítana sportolási lehetőséget.

A szülők figyelmébe ajánlják, hogy szándékaik szerint a sportmisszió nemcsak a gyerekek fizikai és szellemi fejlődését szolgálja, hanem segítheti a harmonikus családi élet kiteljesedését is. 

Az egyesület céljai között szerepel a tehetségkutatás, hiszen a magyar atlétikában kiemelkedőt nyújtott Zsivóczky Gyula kalapácsvető és Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok.

Bajtai Béla sikerrel szervett baseball csapatot szintén a fiatal korosztálynak – egyesült államokbeli támogatással – évekkel korábban Érden. 

A Pártfogó Sportmisszió Club az atlétikai szakosztállyal szeretné színesebbé tenni a régió sportéletét, illetve az új lehetőséggel is megadni a gyerekenek a reményeik szerinti sportsikerek örömét.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email