22_03_29_erdmost_nincskep

Zaklató a rács mögött

22_03_29_erdmost_nincskep

Zaklató a rács mögött

Két éven keresztül figyelte áldozatát, sőt, annak gyermekét is megkörnyékezte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A férfi először 2018 őszén, egy internetes közösségi portálon kereste fel a nőt. A rendszeressé váló üzenetek egy idő után zavaróvá váltak, így a sértett letiltotta a férfit, aki ezután egy bisztróban kezdett el érdeklődni a nőről, és ajándékokat hagyott neki. A nő végül megkérte a bisztró dolgozóit, hogy ne adjanak ki róla információt.

2019 augusztusában a sértett egy üzletet nyitott, amelynek megnyitóján a gyanúsított is megjelent, és szóba elegyedett a nővel, aki eleinte azt se tudta, kivel beszél – de amikor rájött, felszólította a gyanúsítottat, hogy távozzon. A férfi később többször is megpróbált bejelentkezni az üzletbe, ahol a sértett utasítására nem fogadták, így a férfi kocsijában ülve, a közelben várakozva kereste a találkozási alkalmakat. Közben egy másik közösségi portálon is próbálta felvenni a kapcsolatot a nővel, aki minden alkalommal letiltotta őt.

2020 februárjában a gyanúsított megjelent a sértett kiskorú gyermekének óvodájánál, ahol a gyermek felől érdeklődött. Néhány nappal később már a kislány csoportjába ment be, csokoládét adott a gyereknek, azt mondta neki, hogy „anyukád küldött”, az ott dolgozóknak pedig azt állította, hogy ő az apa. Amikor az óvónő közölte, hogy felhívja a sértettet, a férfi távozott az épületből. Az esetet követően a sértett feljelentést tett a férfi ellen a rendőrségen, ennek ellenére a gyanúsított nem hagyott fel a nő zaklatásával.

A sértett távolságtartást kezdeményezett a gyanúsítottal szemben. A férfi a hatóságokkal való együttműködést folyamatosan megtagadta, ezért a rendőrség előállította. Az ügyészi indítvány szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a büntetőeljárás lefolytatását akadályozná, elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Továbbá tekintettel arra, hogy a gyanúsított két éve figyeli a sértettet, abban a tudatban él, hogy közöttük szerelmi viszony van, valamint cselekményét a gyanúsítotti kihallgatása után is folytatta, fennáll vele szemben a bűnismétlés veszélye.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta férfit és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 15-ig.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email