22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Jön a nyugati csoport rangadója!

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Jön a nyugati csoport rangadója!

Az előző szezon első helyezettje a második ellen, a mostani listavezető a harmadik otthonában! Az elmúlt évek pikáns rangadója október 10-én, 15 órától ismétlődik meg, amikor az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában az Érdi VSE az Ercsi úton fogadja a III. kerületi TVE-t.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt évek remek színvonalú összecsapásai után az október 10-i mérkőzés előtt már azt is lehet mondani, hogy nem NB III-as találkozóra van kilátás, hiszen az elmúlt évek két meghatározó csapata méri össze tudását az Ercsi úti Sporttelepen rendezett rangadón!

Mindkét fél remekül kezdte a 2020/21-es kiírást, hiszen mind az Érdi VSE,

mind a III. kerületi TVE kilenc mérkőzésen keresztül őrizte veretlenségét.

Viszont amíg Limperger Zsolték hét győzelem mellett két döntetlent játszottak, addig Kemenes Szabolcs együttese mind a kilenc meccsét győztesen hagyta el. Aztán a 11. fordulóban mindkét csapat elszenvedte első vereségét, miután az érdiek otthon kaptak ki a Lipóttól, míg az óbudaiak a sereghajtó Balatonfüred vendégeként egy 2–1-es „pofonba” szaladtak bele.

Legutóbb az érdiek Sopronban is kikaptak, míg Remili Mohamedék Borvető Áron góljával győzték le a BKV-t hazai környezetben.

Az Érdi VSE és a III. kerület is rendkívül masszív védekezéssel rendelkezik.  Csiszár Zoltánék az elmúlt két meccsen két és félszer annyi gólt (ötöt) kaptak, mint az azt megelőző kilencen, ezzel szemben a Kerület kapuját a Balatonfüred mellett csak a Tatabánya tudta bevenni egyszer.

A támadójátékra sem panaszkodhatnak a csapatok, hiszen az érdiek már tizenkilenc, a fővárosiak huszonhat találatnál járnak ebben a kiírásban. A Kerület házi gólkirálya a már hatszor eredményes Remili Mohamed, de őt csak egy góllal lemaradva követi Borvető Áron, míg a házi góllövőlista harmadik helyén a négy gólt jegyző Rabatin Richárd áll, de Daróczi Zoltán és Kokenszky Norbert is egyaránt háromszor vette be az ellenfelek kapuját. Az érdieknél is hasonló az élmezőny, hiszen Koós Gábor ugyancsak hat gólnál jár, míg Kollega Krisztián ötnél, utánuk viszont nagyobb az űr, mivel a harmadik helyen a ZTE FC II ellen duplázó Kalmár Domonkos áll.

A két csapat legutóbb a 2019/20-as szezon tizedik körében találkozott egymással, akkor egy izgalmas és magas színvonalú találkozón 3–1-es sikerrel hozták el a pontokat a Hévízi útról. Egy szezonnal korábban Óbudán 3–3-as döntetlen, Érden 3–1-es vendégsiker született. A 2017/18-as idényben az Ercsi úton 2–2-t játszottak a csapatok, míg a III. kerületben 3–2-re nyertek a hazaiak.

– Egyelőre az a kérdés nálunk, hogyan tudunk felállni, vannak sérültjeink, eltiltottunk és sajnos vannak betegek is. Holnap kiderül, melyik játékosra lehet számítani. Motiválni biztosan nem kell senkit, de még egyszer mondom, sokkal fontosabb, milyen csapattal tudunk kiállni

– fogalmazott a rangadó előtt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője, aki nem számíthat a három mérkőzésre eltiltott Popov Patrikra a Kerület ellen.

Az október 10-én, 15 órakor kezdődő Érdi VSE–III. kerületi TVE mérkőzést Nagy Róbert vezeti, segítői Berényi Ákos és Márkus Péter lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
10.10., 15.00:
Érdi VSE–III. kerületi TVE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email