22_03_29_erdmost_nincskep

Kötelező a kéthetes karantén azoknak a diákoknak, akiknek iskolájában megjelent a fertőzés – két negatív teszt sem elég

22_03_29_erdmost_nincskep

Kötelező a kéthetes karantén azoknak a diákoknak, akiknek iskolájában megjelent a fertőzés – két negatív teszt sem elég

Amíg nincsenek komoly tüneteik, akkor sem tesztelik a tanulókat, ha egyik osztálytársukról kiderült, hogy koronavírusos. Hiába rendelkeznek akár két negatív teszttel is, a diákoknak két hétig otthon kell maradniuk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kéthetes karantént mindenképp ki kell várniuk azoknak a diákoknak is, akik két negatív koronavírusteszttel rendelkeznek, de iskolájukban megjelent a fertőzés. Mint azt a Népszava írja a Nemzeti Pedagógus Kar elnökére, Horváth Péterre hivatkozva, a diákok a negatív tesztek ellenére sem kapcsolódhatnak be a tantermi oktatásba.

A lap szerint ez azért van így, mert ha egy vagy több osztályt otthoni karanténba küldenek, az ő oktatásuk két hétig tantermen kívül, digitálisan folytatódik, s ha néhányan vállalkoznak is a tesztre, az intézmények velük sem tesznek kivételt.

A Népszava megemlíti, hogy a tanulókat – amíg nincsenek komoly tüneteik – még akkor sem tesztelik, ha egyik osztálytársukról kiderült, hogy koronavírusos. Ők csak a karantént választhatják vagy magánúton juthatnak teszthez.

A pedagógusok sincsenek egyszerű helyzetben, hiszen, ha egy kollégájuk vagy diákjuk beteg lesz, csak akkor végzik el rajtuk a tesztet, ha „szoros kapcsolatban” álltak a fertőzött személlyel. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter azt mondta, ez nem tudja pontosan mit jelent, de tudomása szerint azok számítanak szoros kontaktnak, akik legalább tizenöt percig, maszk nélkül, két méternél közelebb tartózkodtak a fertőzötthöz.

Arra viszont továbbra sincs részletes és egységes szabályozás, ha egy iskolában megjelenik a vírus, a pedagógusoknak, intézményvezetőknek mit kell tenniük azon kívül, hogy értesítik a tankerületet és a megyei népegészségügyet.

Az origo.hu szerdán az Oktatási Hivatal (OH) frissített intézkedési tervére hivatkozva azt írta, ha egy diák megbetegszik, az érintett osztályból minden tanulót haza kell küldeni, ők pedig kötelesek telefonon jelentkezni a háziorvosoknál, s csak két negatív vírusteszttel mehetnek vissza az iskolába. Az OH weboldalán található, szeptember 7-én frissített dokumentumban ilyen részletek viszont nem találhatóak.

„A hivatkozott szöveg a dokumentumban nem szerepel” – erősítette meg a Népszavának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A protokollban csak az van, hogy az Emmi és a Nemzeti Népegészségügyi Központ közösen vizsgálja meg, szükséges-e az intézményekben elrendelni más munkarendet. A tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről pedig az Operatív Törzs dönt. A szempontok és az eljárás részletei ugyanakkor nem ismertek.

A Népszava kitér rá, előfordult, hogy intézményenként más döntések születtek, van olyan iskola, ahol egyszerre nyolc osztályt is karanténba küldtek a kontaktkutatás során, máshol csak egy érintett osztályt. Egyes helyeken pedagógusokat is járványügyi megfigyelés alá helyeztek, máshol ez nem történt meg, hiába volt koronavírusos diák az osztályában.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email