22_03_29_erdmost_nincskep

Apró szikrák jelentkezését várják

22_03_29_erdmost_nincskep

Apró szikrák jelentkezését várják

A Szikra Egyesület a magasan funkcionáló, atipikus, autista, Asperger szindrómás gyermekeknek tart fejlesztést és tehetséggondozást, ettől a tanévtől kezdve a Szepes Gyula Művelődési Központ Enikő utcai klubövezetében. Az egyesület még várja az óvodások és a kisiskolások jelentkezését.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szikra Tehetséggondozó Egyesületet megálmodó és létrehozó Zádori Henrietta hisz abban, hogy “ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna.” Illetve abban, hogy a tehetségfejlesztésnek sokfélének kell lennie, hiszen minden egyes gyermek személyisége egyedi és megismételhetetlen.

Ennek megfelelően a foglalkozások is sokfélék: a közös, projekt alapú feladatoktól kezdve a táblás és logikai játékokon, a szövegértéses és anyanyelvi játékokon át a dramatizálásig, az egyensúlyt fejlesztő és mozgásos gyakorlatokig. 
A cél azonban közös: hogy növeljék a gyerekek motiváltságát „kevésbé erős oldaluk” fejlesztésére és persze az erős oldaluk gondozása is. Azaz, hogy a gyerekek adottságaikat és lehetőségeiket minél szélesebb és teljesebb körben tudják hasznosítani.

A Szikra vezetője és szakemberei tudják, hogy a gyermekek egy részénél egyszerre van igény tehetséggondozásra és fejlesztésre. A magatartásproblémákkal küzdő gyermekeknél kiemelt figyelmet fordítanak szociális készségük fejlesztésére, figyelmük folyamatos lekötésére kihívást jelentő változatos tevékenységekkel.

A Szikra foglalkozásai mindemellett kapcsolatépítést, feltöltődést, lazítást és szórakozást is nyújtanak. Mert itt valóban úgy érezheti minden kicsi és nagy, hogy elfogadják és olyannak szeretik, amilyen. Sőt, a barátságok kialakulása sem ritka jelenség ezekben a csoportokban.

Az egyesület most óvodások és hét-, nyolcéves kisiskolások jelentkezését várja a foglalkozásaikra. Jelentkezni lehet a szikra.tehetseg@gmail.com e-mail címen. További információ a Szikra Facebook oldalán található.

További cikkeink

További cikkeink

A 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő alakjának, Hincz Gyulának műveiből nyílt kiállítás április 13-án

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email