„Nézd, mennyi hévíz van Érden!” – hívta fel Glavati István építész figyelmét a főnöke, Késő Géza a nagy lehetőségre az 1970-es évek végén. Glavatit ez az emlék fűtötte, amikor 1986-ban megfúratta a termál kutat a Molnár utca közepe táján. „800 méternél szóltak, hogy álljunk meg, mert 48°-os pozitív kutunk van. Ez volt az indulás” – emlékszik vissza az építész. Régi fotókon látszik, mennyire örültek a feltörő „ingyen gyógyvíznek” a kút környékén fürdőző helyiek. Az építész fúratott még egy kutat, amelynek a vízadó rétege 210 méter mélyen volt. A 24 fokos víz eredeti szerepe az volt, hogy hűtse a termálvizet. A késő Kádár-kor „géemkázós” szakaszában a fúrást még megrendelhette Glavati István cége, de az üzemeltetésre már szövetkezetet kellett létrehoznia. Ennek elnökeként működtette később a termálszállót is.
A hotelt az egykori sóházból alakította ki, amelynek tövében hajdan a Beliczay-szigeti Duna-ág csordogált, és hajók hozták oda messze földről a sót. Az épület volt már mozi meg kocsma is, Glavati István 1982-ben vette meg. Udvara akkoriban már szeméttelep volt, közepén hét szilvafával. Az építész nagy élvezettel bontogatta ki az épület hajdani formáját, és kezdte felújítani. Később, mikor pincét is épített tekepályával, még csontvázat is talált, állítólag egy orosz katonát ásott el ott valaki, de mielőtt az exhumálás megtörténhetett volna, ellopták a maradványait. A sóházból 1990-re lett termálfürdő, és a kor minden marketinglehetőségét kihasználva Glavati István német beutaztatókkal is szerződött, így a fürdőnek az induláskor rengeteg német vendége volt. A fürdő nemcsak gazdaságos volt, de a város egyik kulturális színtere is lett, amelynek udvarán, illetve székely kapuja előtt az utcán gyakran láthattak az ófalusiak néptáncegyütteseket, zenekarokat fellépni.
„Több mint harmincféle szolgáltatásunk volt, 40 fölött volt az alkalmazottak létszáma – sorolja Glavati István, mitől lett híre az érdi Liget termálszállónak. – Ragyogott itt minden, és pezsgő élet volt benne.” A végjátékra már kevésbé szívesen emlékszik. Az biztos, hogy sokat vállalt: a szálló teljes körű üzemeltetése mellett építészként és beruházóként is folytatta a munkát. Amikor egy budaörsi társasházban benne ragadt a pénze, mert az adós nem fizetett, annyira belefáradt mindenbe, hogy el akarta adni a termálszállót.
„Úgy volt, hogy megveszik 200 millióért, de nem lett belőle semmi. Végül 75 millió forintért került az Ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgium Kft-hez. Az érdi önkormányzatnak elővásárlási joga volt, de Harmat Béla, az akkori polgármester nem látott benne fantáziát.”
Vendég volt bőven
Az Ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgium Kft. mögött két Németországban élő üzletember állt, Fülemen Róza és Schneider Ferenc, akik Magyarországon kerestek befektetési lehetőséget. Kezdettől a turizmusban gondolkodtak, azon belül is termálfürdőben. Baráti tanácsra figyeltek fel az érdi termálfürdőre, amely éppen felszámolás alatt állt. 1995 végén vásárolták meg, és komoly, átfogó felújításba kezdtek.
„Az első pillanattól arra törekedtünk, hogy gyógyvízzé minősíttessük a termálkút 42 fokos vizét, hiszen ez volt az ugródeszka ahhoz, hogy OEP támogatással lehessen gyógyfürdő-szolgáltatást igénybe venni nálunk – magyarázza Fülemen Róza. – Ez kétéves minősítési folyamat volt, amelyet az üzlettársam, Feri vitt végig. Az eredménye az lett, hogy hidro-, fiziko- és balneoterápiás kezeléseket végezhettünk ezzel a vízkinccsel. Sikerült jó szakembergárdát meghívni a házba, és színvonalas munkát tudtunk folytatni.”
Mivel a Glavati-korszakból megörököltek egy német beutaztatót – aki egyébként a létesítmény megvásárlásán is gondolkodott –, a szálloda bevezetése, a kihasználtság nem volt probléma. A 27 szoba épp egy busznyi szállóvendég befogadására volt alkalmas. Ennek a negatív oldala is megvolt, az egyéni vendégeknek már nem maradt hely. Egy-két évig ezzel a beutaztatóval pörgött a szálloda, közben pedig felújították. Kihasználva a lehetőséget, hogy Százhalombattán dolgozó francia mérnököknek kellett minőségi szállás, lemondták a német beutaztatót. Onnantól nem volt teljesen töltve a szálló, de a kevesebb vendég többet fizetett.
„Gondolkodtunk azon is, hogy mélyebb kutat fúrunk, mert 1600 méteren már 90° körüli vizet prognosztizáltak a szakemberek – emlékszik vissza terveikre Schneider Ferenc. – De e nélkül is volt potenciál az üzletágban, ugyanakkor időközben megteremtődött a konkurencia is: az első Széchenyi Tervben kiemelt téma volt a gyógyturizmus fejlesztése, így gombamód szaporodtak a termál- és wellness központok. Ráadásul növekedtek a bérek meg az energiaárak, és ezt nem tudtuk kompenzálni az árakban. Az, hogy jó a klímánk és a magyarok vendégszeretőek, kezdett édeskevés lenni a turizmusban.”
Az akkori városvezetés nem volt híve annak, hogy a városba tőkeerős cégeket vonzzon, az önkormányzat volt a legnagyobb munkáltató. A turista, aki nagy nehezen Érdre vergődött, nemigen találhatott látnivalókat a városban. A Liget vezetése próbálta kihasználni a Duna és a főváros közelségét: jetskyvel, motorcsónakkal hordozták körbe a vendégeket a környéken, szerveztek buszos budapesti programokat.
Az a két mankó volt a kabalám
„Próbáltam a helyi értékeket is ápolni – idézi föl Schneider Ferenc –, például meghirdettem, hogy ingyen bérletet kap, aki régi képeslapokat hoz Érdről. Gyönyörűeket hoztak, az egyiket ki is nagyíttattam, és kitettem az irodám falára. A pincesor volt rajta a vincellérek házikóival, a hátulján azt írta Erzsike Ágicának, hogy „Drága, nagyon jól érzem magam Érden, jó az étel-ital és a cigányzene.” Vettünk szőlőbirtokot és két pincét egymás mellett, boros fogadót akartunk csinálni, benne a 20 magyar borvidék boraival, meg persze a sajátunkkal. 1300 tőkét ültettem el, az idősebbek elmondták, melyik volt Érden az őshonos szőlőfajta, telepítettem abból is. Akkoriban megválasztottak engem a helyi borászegyesület tisztségviselőjének, sőt belefolytunk a civil politikába is. A következő választáson támogattuk az egyesület képviselőjét, hogy bejusson a képviselő-testületbe.”
A németországi vállalkozás körül azonban gyűlni kezdtek a felhők. Az árakat egyre lejjebb nyomták a versenytársak kíméletlen versenyeztetésével, a keletnémet versenytárs bértámogatással kialakított „dömpingára” már legyűrhetetlen volt.
„Volt olyan időszak, amikor a kinti dolgozók forint bérét a Liget Termál bevételeiből voltunk kénytelenek fizetni. De a költségek itthon is drasztikusan emelkedtek – folytatja Ferenc. – Az erős láb a fürdő volt, valamivel gyengébb a szálloda, az étterem hozta a legkevesebbet. A víz volt a mi legnagyobb kincsünk. Sosem felejtem el azt a svéd nénit, aki két mankóval jött hozzánk, és amikor távozott, akárcsak a Lukács fürdő reklámjában, otthagyta őket nálunk. Az a két mankó volt sokáig a kabalám. Valóban jó kezelési lehetőségeket tudtunk kínálni. Kitűnő volt az együttműködésünk Popdán doktorral, az érdi egészségügyi centrum reumatológusával. 2003 után azonban éreztem már, hogy ez így nem lesz jó, és mondtam Rózának, hogy ez a 26-28 szobás vállalkozás egy családot is csak akkor tart el, ha az benne krampácsol éjjel-nappal, két családnak azonban végképp kevés. Ha mindketten tőkebefektetésként akarjuk kezelni, akkor legalább százszobásra kell bővítenünk, vagy értékesítenünk kell. Mindenki azt hitte, hogy itt habzsi-dőzsi van, de akkor már rég nem volt. Zsonglőrködnöm kellett a számlákkal, odafigyelni minden apró részletre. Végül megcsináltattuk a százszobás terveket. Mivel statikailag nagyon masszív az építmény, ráépítettünk volna, illetve a teniszpálya felé akartunk terjeszkedni. Egyeztettünk az önkormányzattal, pályáztunk is, de nem nyertünk. Akkor már hiányzott köztünk a teljes őszinteség. Róza állította, hogy meglesz az önrész, de nem mondta, mikor, honnan és hogyan.
A vállalkozás szíve, motorja a két kút volt. Schneider Ferenc azt monda, míg neki rálátása volt, a kutakat gondosan karbantartották. Mérték a vízkivételt, a kút dinamikáját, és betartották az előírt mennyiségeket, hiszen különben azt kockáztatták volna, hogy a kút „berobban”. Havonta-kéthavonta vízmintát vett a Köjál (ma ÁNTSZ). A medencék töltő-ürítő rendszerben működtek, este 8-kor, mikor a fürdő bezárt, az éjszakai műszak leengedte a vizet, fertőtlenítette és öblítette, reggelre pedig friss, hígítatlan termálvízzel töltötte fel a medencéket.
„Két évig tárgyaltam a Pilisi Parkerdő Igazgatósággal a kút területének megvásárlása ügyében. Ha még van három hónapom, sikerült volna. Aztán eljöttem, és utána nem tudom, mi történt” – fűzi hozzá Ferenc.
Kitűnő adottságok
2004 körül Fülemen Róza egyre többet járt haza. Erős ambíciókkal bukkant fel a környezetében Mikola István, az első Orbán-kormány utolsó egészségügyi tárcavezetője, aki még mindig meghatározó erő volt az egészségpolitikában. Az érdi köztudatban valahogy úgy maradt meg, hogy a fürdő Mikola befolyásának köszönhette a sikerességét. Az igazsághoz közelebb állhat azonban az a feltevés, hogy Mikola szemében a csinos Róza vonzerejét igencsak megemelhette sikeres vállalkozása. Tény, hogy – Róza megfogalmazása szerint – „Mikola még kósza gondolat sem volt”, amikor a gyógyfürdővé akkreditált Liget Termált az egészségbiztosító befogadta, és fizette a beutalt fürdővendégek kezeléseit és fürdőkúráját.
„A gyógyvízről kezdettől tudtuk, hogy különlegesség, elsősorban a tápcsatorna megbetegedéseire. Sok kilométeres körzetből jöttek érte a kúthoz az emberek. Például a refluxos betegek tüneteit gyógyszeres kezelés nélkül is enyhítette. A gyógyvízzé minősítést azért tartottuk fontosnak, mert kezdettől arra törekedtünk, hogy külföldi betegbiztosítókkal tudjunk direkt elszámolási rendszert kialakítani. Ehhez ragyogó referencia volt, hogy a magyar egészségbiztosítóval már jó ideje együtt dolgoztunk.”
Sokan érkeztek autóval külföldről, másokért transzfert küldtek a repülőtérre. A németországi hirdetésekre jelentkező betegeket Róza tartotta számon, illetve kapcsolatban álltak svéd és olasz utazási irodával is. Ez tehát már mind megvolt, mielőtt Mikola belépett volna a képbe.
Sőt, Róza és Ferenc elképzelései túlnőttek a kis termálfürdő léptékein: a közelben kézművesek utcáját kívánták létrehozni, az ő fantáziájukat is megragadta a régi/új gondolat, hogy mennyire illene egy szálloda a volt téglagyár helyére. Az önkormányzat azonban nekifeszült, a terület tulajdonosa (hajdani privatizálója) még perre is vitte a dolgot. Rózáék többször is kilincseltek az éppen regnáló városvezetésnél olyan koncepcióval, amely a környék fejlesztése révén mind a városnak, mind a vállalkozásnak plusz bevételeket generálhatott volna.
„Kitűnő adottságai vannak az érdi Duna-partnak – magyarázza Fülemen Róza. – Közel a főváros, szemben a tököli repülőtér, többet érdemel ez a térség annál a látványnál, mint hogy néhány elszabadult kutyát kergetünk karóval az ártéren. Mi itt új filozófiát vittünk a minőségi termálturizmusba: a vendéglátást gyógyítással és művészettel kombinálva kínáltuk. A ház színharmóniáját szakemberekkel terveztettük meg, a fedett uszodától a vendégterekig mindenütt eredeti Töreky Ferenc művek fogadták a vendégeket. Rendeztünk irodalmi esteket, divatbemutatókat, politikai vitafórumokat, termálkonferenciákat külföldi résztvevőkkel.”
A németországi vállalkozást 2006-ban felszámolták, és Róza kivásárolta Ferencet az akkor még per- és tehermentes Ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgium Kft-ből, amely a gyógyszállót üzemeltette. Ezt követően az ügyvezetők gyakran váltották egymást. Róza feleségül ment Mikolához, és hol egyedül, hol felnőtt gyerekei közreműködésével, illetve a férje ajánlásával bekerült igazgatóval vezette a termálszállót, dr. Sólyom Olimpia szakmai igazgatóval együttműködésben. Róza azt mondja, Olimpiában igazi partnerre talált abban, hogy ha sikerül tőkeerős befektetőt bevonni, akkor minőségi gyógyturisztikai centrummá tudja fejleszteni a Liget Termál Hotelt. Terveik szakmai támogatását európai hírű magyar szakemberek, orvosok ígérték, például az Országos Gerincgyógyászati Központ, az Országos Onkológiai Intézet, illetve az ORFI vezetői.
Már csak a pénz hiányzott. Akkor úgy tűnt, ez a probléma a férj, Mikola István kapcsolatrendszerén keresztül megoldódik. A történésekre azonban a feleség már nem lehetett hatással.
Jó kezek
Mikola karrierje ekkor külföldre kanyarodott. A második Orbán-kormány Magyarország OECD nagyköveti posztját szánta neki Párizsban. Róza nagykövetfeleség lett, ám a céget jó kezekben kívánta itt hagyni. A „jó kezeket” Mikola ajánlotta, dr. Fülöp Róbert sebész személyében, aki az Arany Alkony idősotthonok működtetésében érdekelt Medicatus Kft. ügyvezető igazgatója volt.
A Medicatus az Ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgium 50 százalékos üzletrészét vásárolta meg, amelyhez hozzátartozott a törzstőkén felüli vagyon részeként a Liget Termál Hotel, az ingóságok mellett a bányajog a termálvíz kitermelésére, a termálkutak, valamint az épület fejlesztésének látványtervei. A vételárból az eladó kifizette a cég százmillió feletti hiteltartozását. A szerződés mellékletében a vevő (Fülöp doktor) kijelentette, hogy saját költségéből fedezi a szükséges karbantartásokat, illetve biztosítja a gyógyszálló teljes felújításához a forrást, a szükséges pályázatokhoz az önrészt és minden kapcsolódó költséget, valamint működteti és üzemelteti a létesítményt.
„Abban a hitben mentem el – mondja Fülemen Róza –, hogy szakmailag jó kezekben hagyom itt a fürdőt. Valójában, ahogy kitettem a lábam, fokozatosan elkezdtek kiszorítani a cégből. Fülöppel nem lehetett kommunikálni, nem láttam bele a cégiratokba, az éves mérleget a beadás előtt egy-két nappal kaptam meg, az alátétek nélkül. Úgyhogy nem is írtam alá. A fő ok, amiért Fülöpöt bevontam a cégbe, mindjárt az első kanyarban megdőlt: egy turisztikai célú keretből fürdő- és szállodafejlesztésre elnyertünk volna 100 millió forintot, de mivel a cégtársam a szerződésben ígért önrészt nem fizette be – holott az üzletrészt azért vehette meg olyan olcsón, mert ezt megígérte –, a pénz elúszott. Ez nagyon rosszul érintett, de azt azért nem gondoltam volna, hogy mire hazajövök Párizsból, bezárják a fürdőt a szállóval együtt, és csődbe viszik a céget.”
(Cikkünket folytatjuk)
