22_03_29_erdmost_nincskep

Hulladékvadász után Hulladékradarral is az illegális szemétlerakók ellen

22_03_29_erdmost_nincskep

Hulladékvadász után Hulladékradarral is az illegális szemétlerakók ellen

Az ITM a napokban bemutatta az ingyenesen letölthető Hulladékradar applikációt, amellyel jelenteni tudjuk, ha illegálisan lerakott hulladékot találunk valahol. A dolog érdekessége, hogy létezett már korábban több ilyen applikáció is, köztük a Hulladékvadász, ami az érdi Szebenyi Péterhez köthető.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szebenyi Péter megkeresésünkre elmondta, hogy alapvetően sikerként élik meg, hogy lett egy központosított, állami applikáció, mert ők is ezt szorgalmazták.  Korábban tárgyaltak is az ügyben az ITM-mel (Innovációs és Technológiai Minisztérium), ahol kíváncsiak voltak, hogyan működik az ő applikációjuk. De munkájukra felfigyelt Áder János köztársasági elnök is az ITM mellett. Nem csoda, mert mint arról mi is beszámoltunk, az applikációjuk szép sikereket ért el, amelyek között talán a Vodafone díja volt a legrangosabb.

A Hulladékvadász applikáció továbbra is működni fog, mert számos olyan funkciója van, amit az új, állami applikáció nem tud. Sőt, Péter elárulta, nemzetközileg is bővítkeztek: már külföldön is sokan töltik le és használják az appot.

Az új, állami applikációt ezen a linken tudja letölteni, és ha szembetalálkozik egy illegális hulladéklerakóval, bejelentheti azt, fénykép feltöltésével és részletezve, hogy milyen összetételű, kiterjedésű a szemét, a rendszer pedig GPS koordináták alapján azonosítja a helyszínt és a hatóság elkezdi a terület megtisztítását.

A lényeg, hogy ma már több applikáció is adott arra, hogy jelentsük, ha illegális hulladéklerakókat látunk. Még jobb lenne persze, ha senkinek eleve nem jutna eszébe, hogy komplett autóroncsoktól, építkezésből származó sittől vagy kiselejtezett bútoroktól szabaduljon így meg.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email