22_03_29_erdmost_nincskep

Április is ott lesz a Hősök terén

22_03_29_erdmost_nincskep

Április is ott lesz a Hősök terén

Másodikként ért célba az Érdi Vágtán Április, így ő is bejutott a Nemzeti Vágtára, csakúgy, mint tavalyi lovasa, Ördög Alen, aki címvédőként idén is először ért célba, ezúttal Ricardó nevű lova hátán. Október 10-11. között tehát mindkettejüknek szurkolhatunk a Hősök terén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A II. Érdi Vágta idén is egész napos ingyenes programokkal várta a közönséget, amelyek között nemcsak lovas bemutatók voltak, hanem sok-sok zene, musical, operett is. A nap várva várt fénypontja azonban kétség kívül az előfutam döntője volt, amiben először a kishuszárok és lovaik mérhették össze gyorsaságukat. Itt a verseny legfiatalabb versenyzője, a mindössze tízéves Sziklay Gizella (Kapolcs képviseletében)  harmadikként ért célba Hajnal Szellő nevű lován. Őket előzte meg Veszelovszki Réka (Kalocsa) és Mózes. A kishuszárok között első lett Vörös Tamara (Csetény) és Nárcisz nevű lova.

A felnőttek döntőjének igazi érdekességét az adta, hogy a tavalyi Érdi Vágta győztes lova, Április ezúttal Szőke Tamással érdi színekben indult, míg korábbi lovasa, Ördög Alen, akivel tavaly megnyerte a vágtát, ezúttal ellenfélként, Ricardo hátán szállt nyeregbe a vágtagyőztes címért. A futamot végig Ördög Alen és Ricardo vezették, bár Április és Szőke Tamás szorosan a nyomukban voltak, és az utolsó fél körön majdnem meg is tudták előzni őket, de végül Ördög Alentől ezúttal sem lehetett elvenni a győzelmet. Negyedikként ért célba Baján Benita (Felsőpakony) Fernandó Makadám nevű lován, harmadik lett Petrik Tamás (Csemő) és Korax Roven Zsonglőr. 

Ördög Alen és Szőke Tamás régóta ismerik és tisztelik egymást, mindketten vajdasági születésűek, és a verseny után kéz a kézben tették meg a tiszteletkört lovaik hátán.

– Az döntötte el az egész versenyt, hogy Alennek sikerült megfognia a legbelső spúrt, és ezzel annyit tudott spórolni az idővel, amennyivel nekem kijjebb kellett mennem. De nem baj, a Hősök terén újra támadunk, és hátha ott jobban sikerül – értékelte a futamot Szőke Tamás, az érdi induló.

Ördög Alennek furcsa érzés volt, saját bevallása szerint, hogy azzal a lóval kellett most versenyeznie, aminek a hátán tavaly ugyanitt győzelmet aratott, de azt mondja, a lóverseny már csak ilyen, számított rá, hogy egyszer valahol még találkozni fog korábbi lovával. A győzelmét azzal indokolta, hogy ismerte a pályát is és a többi versenyzőt, lovast és lovat is. 

A versenyzőknek Csőzik Lászó polgármester adta át a díjakat, aki a verseny végén úgy nyilatkozott, hogy nagyon szurkolt Áprilisnak, hogy megnyerje az előfutamot, ami most sajnos nem sikerült, de abban biztos, hogy a Nemzeti Vágta döntője nagyon jól fog sikerülni.

– Titkon drukkolok azért, hogy ott nyerjen – mondta a polgármester a döntő után, aki hozzátette, hogy olyan véleményeket is hallott, miszerint az Érdi Vágta győztesének, vagy akár az első két helyezettjének nagy esélye van a győzelemre a Nemzeti Vágtán október 10-11-én a Hősök terén. – Azt nem tudom, hogy ezeknek a jóslatoknak mennyi az objektív valóságalapja. Egyet tudok: Április Érd lova, ezért arra bíztatok mindenkit, hogy szurkoljunk együtt Áprilisnak és Szőke Tamásnak.

Simonpuszta mindenesetre ma már nemcsak a Nemzeti Vágta egyik előfutamának, vagy lovas színházi bemutatóknak szolgál helyszínül. A héten zárult a Szikra tábor, ahol a táborozók itt tölthettek el egy lovas napot. 

– Simonpusztával egyre jobb a kapcsolata a városnak. Az érdi gyerekek, az óvodások és az iskolások is sokszor kijárnak ide. Nagyon fontos hiánypótló funkciót tölt be az egyesület, hiszen több ezres tömegrendezvényeknek ad otthont, és nagyon jók a látogatottsági mutatóik. Múltkor a Kőszívű ember fiait játszották, most a Nemzeti Vágta előfutamát tartották itt. Azt hiszem, ez egy olyan létesítmény, ami az egész országnak egy nagyon fontos lovas paradicsoma. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy minél jobban bekapcsoljuk az érdi vérkeringésbe Simonpusztát – tette hozzá a polgármester.

Szurkoljunk hát mindannyian Áprilisnak október 10-11-én, és látogassanak el minél gyakrabban az érdi lovas paradicsomba, Simonpusztára.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email