szikra_tabor_200827

Véget ért az álom tábor

Hogy ne maradjanak nyári közösségi élmények nélkül az érdi autista gyermekek, akiket - szakember híján - nem tudtak fogadni az Erzsébet táborokban, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, sok-sok támogatónak köszönhetően az elmúlt két héten külön tábort tarthatott nekik, ami pénteken ért véget.

Amikor felkeressük a Szepes Gyula Művelődési Központ Enikő utcai klubövezetében táborozó tini csoportot, épp “életre nevelő” foglalkozást tart nekik Tóth Anikó gyógypedagógus, a tábor vezetője. (A táborozók másik csoportjának közben a Magyar Földrajzi Múzeumban rendeztek programot.) A gyerekek meglátogattak egy zöldségest, ahol megvásárolták a gyümölcsöket, amiből készíteni fogják majd a gyümölcssalátát. Aztán megírják az üzeneteket a családjuknak, arról, hogy hogyan érezték magukat a táborban, és fel is adják őket postán. Még javában írják az üzeneteket, amikor az egyiküket, Kristófot megdicséri Anikó, hogy milyen szépen ír, mire a nagyfiú gondolkodás nélkül rávágja: “Maga pedig nagyon értékes ember, mert tud értékelni másokat és nagy szíve van.” Hát ilyen gyerekek táboroztak itt az elmúlt két hétben.

Zádori Henrietta, a Szikra alapítója és elnöke közben lelkendezve meséli, hogy mind a szülők, mind a gyerekek, mind a szakemberek részéről rengeteg pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk a táborral kapcsolatban. Ki is tettek magukért rendesen: nagyon sok és sokféle foglalkozást tartottak a táborozóknak. Volt művészetterápia, kutyás és sportnap, Simonpusztán lovas nap, ellátogattak a Magyar Földrajzi Múzeumba is, és rengeteget tanultak arról, hogyan tudnak önállóan megoldani hétköznapi helyzeteket.

Sőt, amit egy autista gyermeket nevelő szülőnek talán nem kell magyarázni, hogy miért nagy szó: itt barátságok is köttettek. “A szülőknek egy álom teljesült például azzal, hogy a 12-13 éves gyerekük itt kötött életében először barátságot egy másik gyerekkel. De nemcsak a táborról van szó. Úgy érzem, már azért is rendkívül hálásak voltak a szülők, hogy végre valaki csak az övéikre figyelt. Hogy biztonságban tudhatták őket, miközben gyerekek között lehettek. Itt tényleg mindenkit szeretünk úgy, ahogy van, mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen,” mondja Heni. A Szikra elnöke azt is kiemeli, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha nem találtak volna támogatókat. “Egészen elképesztő volt látni azt az összefogást, amit a város, a cégek, a vállalkozások, civil és közéleti személyek mutattak a gyermekekért. Nagyon hálás vagyok, és nem tudom elégszer megköszönni nekik, hogy valóra váltották sok-sok gyermek és szüleinek álmát.”   

“A mi szakmai feladatunk, hogy minden olyan feltétel- és tárgyi rendszert biztosítsunk a számukra, amivel ezek a gyerekek is boldogulhatnak, aminek segítségével egymást elfogadva tudnak kooperálni és végigvinni a feladatokat. Rendkívül büszkék voltunk rájuk, hogy milyen ügyesek, bátrak és nyitottak voltak” – nyilatkozza kérdésünkre Anikó. A gyógypedagógus hozzáteszi,  hogy bár maguk a fejlesztések és a foglalkozások év közben a Szikrában kicsit máshogy épülnek fel, mint itt, a cél mindig ugyanaz: hogy kibontakoztassák a gyermekek képességeit, tehetségét, segítsék őt, megadják a feltételrendszereket hozzá, hogy ők is mindent megkaphassanak mint bármilyen más gyerek.

Az biztos, hogy itt tényleg megkaptak mindent, amit csak lehetett. A kedvenc persze a lovas program volt, a szervezők épp ezért szeretnék, ha év közben is biztosítani tudnák Simonpusztán a lovas foglalkozást. És persze jövőre folyt.köv.: a sikerre való tekintettel egészen biztos, hogy jövőre is lesz tábor az érdi autista gyermekek számára. 

Miközben elköszönünk Kristóf még megkérdezi, mikor megy le a felvétel a Híradóban és mi lesz a címe a táborról szóló cikknek az ÉrdMoston. Aztán mondja is az ötletét: “Legyen az, hogy: Végre megvalósult sok gyerek álma, vagy hogy: Véget ért az álom tábor.”

További cikkeink

Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi kivonatát - igaz, az sem túl gyakori, hogy a pici egy

További cikkeink

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email