22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: idegenben nyerte meg a veretlenek csatáját az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: idegenben nyerte meg a veretlenek csatáját az Érdi VSE

A Popov Patrik által kiharcolt tizenegyest Koós Gábor értékesítette, ezzel az Érdi VSE 1-0-ra győzött a Credobus Mosonmagyaróvári TE vendégeként az NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában. Limperger Zsolt csapata így őrzi veretlenségét, s továbbra is kapott gól nélkül áll.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A mérkőzés első nagy helyzete a hazaiak előtt adódott az ötödik percben, amikor Laki Balázs egy jobboldali szabadrúgást tekert kapura, melyet Kertész Ferenc kiütött, majd az ismétlésnél a hazaiak segítségével szabadult fel az érdi kapu. Újabb öt perccel később megint Laki került helyzetbe, de az ellene védekező Koós Gábor remekül kiszorította, így csak beadni tudott, de arra nem érkezett társ.

Az érdiek első lehetőségére szűk negyed órát kellett várni, amikor Fürjes Ádám lódult meg a jobbszélen, majd jól is adott középre, de a védők mentettek. A kipattanót viszont Kócsa Tamás szúrta rá, amely húszról nem is ment sokal mellé.

A hazai mezőnyfölényt hozó első félidő második fele kevés helyzetet hozott, bár a Mosonmagyaróvár több akciót vezetett, ezek ellen jól állta a sarat az érdi védelem.

A második félidőre változtatott csapatán Limperger Zsolt, az első játékrész hajrájában megtaposott Honti Attila helyére a csatár Popov Patrik érkezett. Nem is indult rosszul a második felvonás, hiszen Kalmár Domonkos lőtt mellé, majd még akadt egy-két vendég helyzet, de a nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott, akik az 50. percben egy kapufáig is eljutottak, nem sokkal később pedig Szalka Dominik szabadrúgását kellett védenie Kertész Ferencnek. Néhány perccel később pedig a túloldalon Heinrich Márknak kellett megtennie ugyanezt Koós szabadrúgásánál.

Az ivószünet után nem sokkal Popov Patrik lódult meg a jobbszélen, egészen a tizenhatosig, majd a hazaiak szabálytalanul állították meg, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, ezt pedig Koós Gábor lőtte középmagasan a kapus bal kezéhez, de sikeresen (0-1).

A hátrány után próbált magasabb fokozatba kapcsolni az MTE, amelytől a balszélen Horváth Kevin többször is elfutott, de a hajrában igazán nagy lehetőséget nem tudott kidolgozni Varga László csapata, így az Érdi VSE 1-0-ra nyert, s továbbra is őrzi veretlenségét az NB III Nyugati csoportjában, méghozzá úgy, hogy négy forduló alatt még csak gólt sem kapott.

– Ami múlt héten jól működött, hogy labdaszerzés után jött az első jó passz, most labdaszerzés után nem hiszem, hogy lett volna jó passzunk. Ellenfelünknek az első félidőben volt egy nagy helyzete, ha azt berúgja, akkor más lett volna a meccs képe. Aztán a második félidőben átálltunk egy másik rendszerre, ami hatékonyabb volt Popov Patrik beállásával, de azt a szintet nem ütötte meg, mint ami múlt héten volt. Azt hozzá kell tenni, hogy amennyit az ellenfél megenged. A Mosonmagyaróvár egy masszív csapat és akit eddig láttam, őket tartottam a legjobbnak, egy nagyon pörgős, hazai pályán jó focit játszó csapat. Mi pedig próbáltuk lezárni a területeket, amely egy kivétellel sikerült is az első félidőben, de végig masszívak voltunk és ennek az Érdnek a masszivitás az alapja – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– A helyzetek kihasználásával hadilábon állunk, az előző mérkőzéseken is rengeteg ziccerünk volt, bár nyertünk, de a helyzeteket jobb százaléknak kell értékesítenünk. Sajnos az Érdnek volt egy olyan periódusa, amikor esélyt kapott a gólszerzésre és a játékvezető segítségével kapott egy tizenegyest, ami test test elleni ütközet volt. Vereséget semmiképp nem érdemeltünk – értékelt Varga László, a Mosonmagyaróvári TE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb az NB III Nyugati csoportjának ötödik fordulójában,augusztus 23-án, 17.30-tól a Mol Fehérvár FC II ellen lép pályára az Ercsi úti sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 4. forduló
Mosonmagyaróvári TE-Érdi VSE 0-1 (0-0)
Mosonmagyaróvár, 300 néző. V: Gaál (Ország, Rózsás)
MTE: Heinrich – Bokor, Bohner, Czingráber, Horváth K. – Durso, Takács M. (Illés D., 74. p.) – Jasarevic (Debreceni, 67. p.), Nagy K. (Tóth M., 52. perc), Szalka – Laki
Vezetőedző: Varga László
Érdi VSE: Kertész F. – Honti (Popov, a szünetben), Bozsoki, Csiszár – Fürjes, Kalmár, Kócsa, Koós, Varga T. – Farkas B. (Molnár B., 58. p.), Kollega (Földesi, 85. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (73. perc – 11-esből)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email