22_03_29_erdmost_nincskep

Emberölés Érdligeten: két gyanúsítottat vettek őrizetbe

22_03_29_erdmost_nincskep

Emberölés Érdligeten: két gyanúsítottat vettek őrizetbe

A Pest megyei nyomozók 18 órán belül őrizetbe vették a tegnap felfedezett emberölés két gyanúsítottját, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. Áldozatuk egy negyvenhét éves férfi volt, aki több késszúrást is elszenvedett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről érkezett bejelentés a rendőrségre augusztus 8-án 12 óra 47 perckor. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, a 47 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, testszerte több késszúrást elszenvedett. Az is kiderült, halála nagy valószínűséggel előző nap késő este állt be – írja legfrissebb közleményében a rendőrség. 

A Pest megyei forrónyomos rendőrök kikérdezték a holttestet megtalálókat és a környéken élőket, és az információk alapján két férfit vettek számításba, mint lehetséges elkövetőket. Némi nehézséget okozott, hogy csak a keresztnevük volt ismert, a lakcímükön régóta nem tartózkodnak, csavargó életmódot élnek. Ennek ellenére sikerült megállapítani, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”. Elfogásuk, előállításuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak közreműködésével augusztus 9-én 1 óra 20 perckor megtörtént.

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Személyes sérelmüket hozták fel indokként, az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták lerendezni. Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta, néhány perccel később sorsára hagyták áldozatukat, és elszaladtak a helyszínről.

Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásukra.

Korábbi cikkünket itt olvashatják.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email