22_03_29_erdmost_nincskep

Lakossági egyeztetés lesz Tárnokon az érdi ipari park kapcsán

22_03_29_erdmost_nincskep

Lakossági egyeztetés lesz Tárnokon az érdi ipari park kapcsán

Az érdi ipari parkról és a Dózsa György úti körforgalomról, illetve ennek kapcsán a forgalom kontrollálásáról fognak beszélgetni a tárnokiak július 28-án kedden délután 17:00 órától a Heinrich Antal házban - adta hírül dr. Lukács László, Tárnok polgármestere a közösségi oldalán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azért lesz a megbeszélés formája lakossági egyeztetés, nem pedig fórum, mert utóbbit csak szeptemberre lehetett volna összehívni, írta ugyanitt a polgármester. A nagyteremben továbbra is csak 100 fő tartózkodhat, többen nem mehetnek be, de a megbeszélésről hangfelvétel készül, ami mindenki számára hozzáférhető lesz az interneten, így senki érdeke nem sérülhet, tette hozzá.

A polgármester hírt adott többek között arról is, hogy előrelépés történt a Vadlúd utcai kereszteződés ügyében. „A Vadlúd utcai kereszteződés végső papírmunkája megkezdődött, a szükséges szerződések és határozatok aláírásra kerültek, egyelőre tartani tudjuk a határidőket. Közben folyik az átépítés terveinek engedélyeztetése is, így az ősszel kiírásra kerülhet az átépítés közbeszerzési eljárása. Legkorábban tavasszal kezdődhetnek a munkák, ezért időben is el fog különülni a Dózsa György út végi átépítéstől.”

A teljes bejegyzés ide kattintva érhető el.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email