22_03_29_erdmost_nincskep

„Csapaton belül is tudtam bizonyítani”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Csapaton belül is tudtam bizonyítani”

1996 óta először játszott újra Érden nevelkedő labdarúgó az NB I-ben. Sajbán Máté 27 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd-Zsóry FC és a Paksi FC színeiben, és ez alatt kilenc gólt szerzett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Túl vagy életed első NB I-es szezonján. Bátyáddal, Miklóssal „csomagban” érkeztetek az előző szezon előtt Mezőkövesdre Budaörsről. Milyen az élvonalban?

A nyári felkészülés alatt mindketten jól játszottunk az edzőmeccseken, de Mikinek az utolsó felkészülési mérkőzés előtt megsérült a bokája. Nekem a szezon elején volt lehetőségem, de igazolt a csapat még egy csatárt és pár játékból kimaradtam. Utána jött a kupameccs (az NB III-as Hévíz elleni 0-4 – a szerk.), ahol mesterhármast szereztem és visszajátszottam magam a csapatba. Rögtön a következő meccsen megrúgtam az első gólomat az NB I-ben a Honvéd ellen. Nagyon örültem neki, nemcsak azért, mert fontos gól volt, hanem mert csapaton belül is tudtam bizonyítani. Akkor úgy gondoltam, ez adhat lökést, de szoros meccsek jöttek, ahol nem tudtam beállni. Akkor éreztem, hogy a lendület, amit a mesterhármassal és a bajnoki góllal szereztem, alábbhagyott.

Mennyire tudható be annak, hogy kevesebb játéklehetőséget kaptál Mezőkövesden azzal, hogy a csapat kiválóan szerepelt? Gondolom, egy NB II-ből érkező játékosnak kell idő, míg megszokja az NB I tempóját, közegét.

Az edzők és a vezetők is mondták, kell nekünk fél év az NB I-ben, hogy felvegyük a ritmust. Mi úgy éreztük, hamarabb is bevethetőek lettünk volna. Az őszi szezon végén játékperc alapján többet játszottam, mint előtte, de azt éreztem, ki akartak próbálni, hogy megnézzék, tavasszal hogyan tovább. Ugyan gólt nem tudtam szerezni, de szerintem jól játszottam, mégis éreztem, ennek az lesz a vége, hogy télen új lehetőségek felé kell néznünk.

Miért éppen a Paksot választottad? Nemrég a DVSC tulajdonosa, Szima Gábor is nyilatkozta, hogy télen szerettek volna megszerezni, de gondolom, ezeken kívül is voltak ajánlataid.

Debrecenről pletykáltak, ezt én is hallottam, de engem nem személyesen nem kerestek meg. Az akkori vezetőedző (Vitelki Zoltán – a szerk.) annyira nem akart odavinni, és volt elég csatára. Egyébként NB II-es élcsapatok kerestek, hogy a feljutáshoz segítsem őket. Amikor ez körvonalazódott, érkezett a paksi ajánlat, és én is egyből az NB I-es csapat felé húztam. Mondhatni, a legjobbkor jött, és jól is jártam vele.

Könnyű döntés volt Paksra igazolni?

Igen. Mindig is szimpatikus csapat volt. Mivel ott csak magyarok vannak, tudni lehetett, hogy nincsenek széthúzások, jobb az összhang. Ezt tapasztaltam is, amikor odakerültem.

Megkaptad a lehetőséget, négy gólt szereztél a Tolna megyeieknél, viszont ez már egy olyan fél év volt, ami a testvéred nélkül telt.

Ez ritkaság, mert megszakítás nélkül tíz éve együtt játszunk. Más korosztály vagyunk, de Budaörsön is csak talán fél év volt, amikor más csapatban játszottunk. Nem lehetek elégedetlen a tavaszommal, de őszintén szólva, játszottam volna kicsit többet. A teljesítményem alapján úgy éreztem, kicsit hamarabb jön el, hogy kezdőként léphetek pályára – ez az utolsó három fordulóban sikerült. Amikor csereként léptem pályára, azzal a teljesítménnyel maximálisan elégedett lehetek – így lehettem a csapat hasznára. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a kölcsönszerződést véglegesítettük. Ez azt jelzi, hogy bíznak bennem és a jövőben is számítanak a játékomra.

A Magyar Kupában és az NB I-ben összesen kilenc gólt szereztél. Ott tartasz, ahol 24 évesen lenned kell?

Mindig úgy gondolom, hogy tarthatnék előrébb, de nem lehetek elégedetlen a jelenlegi helyzetemmel. Későn érő típus vagyok, de 24 évesen nem maradtam le semmiről, főleg úgy, hogy le tudtam tenni a névjegyem az első osztályban. A karrierem csúcsa bőven ezután jön, akár 30 éves koromig is tudok fejlődni, és azután is tudok stabil szintet nyújtani.

Az FTC ellen a sírból hoztátok vissza a meccset, hiszen a Fradi a 90. percben 2–0-ra vezetett. Előbb szépítettetek, majd a 96. percben a te góloddal mentettetek pontot. Milyen hatással volt rád az a gól?

Fel sem fogtam, mi történt. Maga a mozdulat is csak reflexből jött. A csapat és a szurkolók mutatták meg, mennyit is jelentett az a gól, hiszen mindenki a pályára rohant és őrjöngött. A csapat szempontjából is fontos pillanat volt, mert utána a ZTE ellen is a meccs végén mentettünk pontot. Ezek a kis nüánszok jelentették, hogy bent tudtunk maradni.

Hogyan sikerült elviselni a karantént? Ha csak az azutáni fordulókat vesszük alapul, közel sem ott végzett volna a Paks, ahol.

A karantén alatt végig nagyon motiváltan készültem a folytatásra, rendesen edzettem, pluszmunkát is végeztem. Az volt a cél, hogy ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk, hanem használjuk ki az időt, és valami pluszt tudjunk mutatni. Szerintem a csapattársaim is így voltak ezzel, mert jobb játékot, jobb eredményeket produkáltunk. Annak ellenére, hogy háromnaponta meccset játszottunk, jó erőnlétben voltunk és összeérett a csapat.

Kölcsön után végleg Paksra kerültél. Lehet tudni, milyen hosszú szerződést kötöttél?

Hároméves szerződésem van. Mindkét részről komoly szándékok voltak. Szerintem hosszútávon is ki tudom segíteni a Paksot, főleg akkor, ha Böde Dániel kiöregszik, én pedig akkor érhetek a teljesítőképességem csúcsára.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email