22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: az érdiek nyerték a térségi rangadót

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: az érdiek nyerték a térségi rangadót

Nehézkes mérkőzésen győzte le 2-0-ra a Pest megyei első osztályban szereplő Százhalombattai LK-t az NB III-as Érdi VSE, amely hazai környezetben nagy mezőnyfölény után tudott “csak” két góllal nyerni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem hozott magas színvonalat, intenzitást az Érdi VSE Százhalombattai LK elleni hazai edzőmeccse. Ugyan Limperger Zsolt csapata az első játékrészben mezőnyfölényben játszott, de ez nem vezetett eredményre, pedig Kalmár Domonkos kétszer is a kapufát találta el, míg Földesi Dominik egy les miatt érvénytelenített gólt szerzett. Eközben a túloldalon Móra Krisztián és Somogyi Tibor szabadrúgásai jelentettek veszélyt Kertész Ferenc kapujára.

A második félidőben sem változott a játék képe, a sok helyzet a 60. percben érett góllá, amikor egy jobboldali akciót követően a hosszún üresen álló Koós Gábor lőtt a kapuba (1-0).

A vezetés után sem változott a játék képe, csak az érdiek összetétele, ugyanis Limperger Zsolt minden cseréjét pályára küldte. Az első félidőben Popovot váltó Molnár Bence és a szünetben beálló próbázó Kócsa Tamás után Borek Norbert, Kertész Bence, Barizs Martin, Csala Dávid és Fügedi Ákos is lehetőséget kapott – csak a sérülés miatt nélkülözött Csiszár Zoltán, Pintér Olivér, Balogh Ádám hármasra nem számíthatott a hazaiak vezetőedzője.

A hajrában is nyomott a házigazda, mégis a “semmiből” duplázta meg előnyét, amikor Földesi Dominik csapott le egy labdára, melyet kapura vezetés után higgadtan passzolt a kapuba (2-0).

– Kicsit lassú volt a játékunk, nagyon hiányzik nekünk a minőség, ezért más focit próbálunk játszani, de a bajnokságban is elő fog fordulni, hogy visszaállnak ellenünk tizen védekezni és ezt fel kell törnünk. Ebben még van mit gyakorolni, a széleket többet kell használni, gyorsabbnak kéne lennie a játéknak, két-három érintőből kéne játszani. Most viszont ezt nem kettő, hanem öt érintőből tesszük meg, így akkor valaki odaér. Tudtuk, hogy ez nem az a szint, mint ami tavaly volt, de próbálunk javítani, mert lehet – fogalmazott Limperger Zsolt.

AZ Érdi VSE következő edzőmeccsét július 18-án, 10 órától vívja, amikor a szintén harmadosztályú Balassagyarmati SE-t fogadja.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE-Százhalombattai LK 2-0 (0-0)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Földesi – Fürjes, Kalmár, Farkas B., Koós, Varga T. – Kollega, Popov
Csereként pályára léptek: Molnár B. (41. perc), Kócsa (a szünetben), Borek (60. p.), Kertész B., Barizs (62. p.), Csala (70. p.), Fügedi (74. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Koós (60. perc), Földesi (86. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email