22_03_29_erdmost_nincskep

Arc nélkül

22_03_29_erdmost_nincskep

Arc nélkül

Furcsa, kissé barokkos írás jelent meg az Érdi Oldal nevű internetes helyen, csütörtökön. Az „Ilyen hazug interjút írni valódi bravúr – Érdi újságírók helyett egyre inkább pestiek kapnak felületet” című munka tartalmaz néhány állítást, amelyet ezúttal pontosítanánk. 

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Azok kedvéért, akik nem tudnák, miről is van szó, vagy még nem hallottak a fent említett oldalról, röviden. Készítettünk egy interjút Kovács Péter Barnával, a Papi földek helyére tervezett érdi „Városliget” projektvezetőjével. Mihalicz Csilla kolléganőm annak rendje és módja szerint felkészült a beszélgetésre, és igyekezett megtudni egy s mást a beruházásról. Például azt, hogyan halad, mikor adják át, mennyibe kerül; és persze rákérdezett a záportározóval kapcsolatos néhány környezetvédelmi problémára is.

Tudom, hogy az érdi olvasók (tévénézők, rádióhallgatók, internetezők) nem az efféle vásári iszapbirkózásra kíváncsiak, mint amibe az Érdi Oldal igyekszik belerángatni minket, ezért megígérem, hogy nem lesz gyakorlat nálunk reagálni név és arc nélküli írásokra.

Tehát.

Mihalicz Csilla kolléganőm nem „vallatta” Kovács Péter Barnát, hanem kérdezte. Úgy, ahogy az elvárható egy újságírótól.

Csillát nem a „Magyar Narancstól küldték Érdre”. Bár tizenegynéhány évvel ezelőtt valóban dolgozott a lapnál (és más lapoknál is), és azóta is írt néhány cikket külsősként. Jelenleg szabadúszó, gyakorlott tényfeltáró újságíró, és örömmel vettük csatlakozását az Érdi Újság csapatához.

Csilla amúgy betelepült érdi, ahogy Érd lakosságának jelentős része. Kilenc éve él itt.

Ami a konkrétumokat illeti. Kolléganőm joggal kérdezett a játszótérről, amellyel kapcsolatban – ellentétben azzal, amit a blogbejegyzés sugall – rendőrségi nyomozás folyik, ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt, a Ráckevei Rendőrkapitányságon. (Ahogy egyébként az előző városvezetés csatornaberuházásával és a Sport Kft. gazdálkodásával kapcsolatban is.)

Ellentétben azzal, amit a bejegyzés ír, T. Mészáros András horgásztavat ígért az érdieknek, ahogy az a közszolgálati televízió helyi tudósításából 2016-ban kiderül. „Több mint harminc esztendeje, hogy az érdi horgászok egyesületbe tömörültek, azonban mostanáig kellett várniuk arra, hogy saját tavuk legyen. Jövőre megvalósulhat az álmuk: 2017 tavaszára készülhet el az érdi záportározó, ahol számukra is elkülönít egy részt a város – jelentette be T. Mészáros András polgármester az Érd és Környéke Horgászegyesület szombaton tartott éves közgyűlésén”. (Spoiler: nem készült el, mint ahogy semmi más sem arrafelé, pedig állítólag megvolt rá a pénz.)

„Lerohasztani, amit az előzően (sic!) építettek, majd bagóért átpasszolni a baloldali üzletembereknek?” – teszi fel a kérdést a szerző. Már hogy mit? Hol van itt bármi is megépítve — néhány öltözőn és büféplaccon kívül –, amit át lehetne passzolni? Valójában hol az pénz, amiből meg kellett volna építeni a rendezvényközpontot is?

Azt, hogy a víz fekáliával szennyezett, nem az újságíró állította, hanem az interjúalany.

Egy dologban valóban pontatlanul fogalmaztunk: T. Mészáros András polgármester úr tényleg nem ígérte, hogy az érdiek a tóban fürödhetnek. Azt Simó Károly mondta egy sajtótájékoztatón, amelyet T. Mészáros András polgármester úrral közösen tartott. „Pár éven belül az érdiek a forró napokat már a tóparton tölthetik. A víz a legtöbb ponton 1,5-2 méter mély lesz, de kialakítanak olyan részt, ami a búvárkodásra is alkalmas lesz” – mondotta Simó úr.

És még valami. A blogger idézi Csilla egy mondatát az nlc.hu-ról, amelyről úgy véli, lerántja a leplet az állításuk szerint pesti, amúgy Érden élő újságíróról, akit csak a pénz érdekel. „Már nem hiszek az újságírásban, de szeretem csinálni” – írod. Ismerős a manipulációnak ez a módja, mostanában választásokat is lehet nyerni vele. Csilla tudniillik egy gondolatsor részének szánta a fenti mondatot, amely eredetiben így folytatódik: „…ezért vagyok szabadúszó. Meg azért, mert az olvasók olykor megingatják ezt a nemhitemet. A csuda tudja, mire kell még a szó, de kell. Az igaz is, meg a hazug is.”

Szerintem a hazug annyira nem kell. Persze arc nélkül a hazugság is könnyebben csúszik.

Üdvözlettel:
Kövesdi Péter, az Érdi Újság főszerkesztője

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email