22_03_29_erdmost_nincskep

Mikor indulhat újra a kulturális élet?

22_03_29_erdmost_nincskep

Mikor indulhat újra a kulturális élet?

Lapzártánkig még nem jelent meg olyan kormányrendelet, amely döntött volna a kulturális intézmények megnyitásáról, de a megyére is kiterjesztett enyhítések miatt megkérdeztük az érdi intézményeket, hogy látják, mikor indulhat be náluk újra az élet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szepes Gyula Művelődési Központ és Parkvárosi Közösségi Ház

A művelődési ház megnyitásához mindenekelőtt az kell, hogy megjelenjen olyan kormányrendelet, amely alapján a fenntartó önkormányzat eldönti, hogyan kívánja lazítani az eddigi szigorú intézkedéseket, tudtuk meg Wolf Katalin igazgatótól.

„Egy biztos, nem fogunk tudni abban a formában megnyitni és működni, ahogy március 16. előtt működtünk” – tette hozzá az intézményvezető.

Mind a Szepes Gyula Művelődési Központban, mind a Parkvárosi Közösségi Házban számos nyugdíjas klub és foglalkozás működött. A veszélyeztetett korosztály pedig (jelen állás szerint) továbbra sem vehet részt közösségi eseményeken. Éppen ezért elsősorban a legfiatalabb korosztály számára nyílhat meg először az intézmény, és ahogy azt az igazgató elárulta, a gyerektánccsoportok vezetői már jelezték is szándékukat, hogy amint lehetőség lesz rá, szeretnék folytatni az intézményben a táncoktatást.

„A másik, ami a jövőbeni működésünket befolyásolja, az a kitétel, hogy augusztus 15-éig Magyarországon nem tartható rendezvény. Ezzel kapcsolatban semmilyen pontosítás nem jelent meg, csak annyi, hogy vidéken 200 fős lagzi rendezhető. Azt gondolom, nemcsak a közművelődési dolgozók, de az egész szektor némi kérdőjellel áll ezelőtt, mert nem értjük, hogy ha egy 200 fős lagzi megtartható zárt térben, akkor példának okáért egy 30-40 fős kiállításmegnyitó, ami egyébként rendezvénynek minősül, miért tiltott. De reménykedünk benne, hogy a nyár előrehaladtával, ha a közegészségügyi helyzet továbbjavul, ebben is kapunk mozgásteret, enyhítést” – tette hozzá Wolf Katalin.

A tavasszal elmaradt előadásokat szeptemberben és októberben pótolják a művelődési házban. De még előtte, nyárra igazi jó hírrel szolgál a Szepes mindazoknak a szülőknek, akik lenullázták a szabadságaikat a karantén alatt. A vakáció alatt ugyanis számos foglalkozást, napközis tábort terveznek a gyerekek részére, amennyiben a szükséges működési lehetőségek adottak lesznek.Ezekről későbbi lapszámunkban részletesen beszámolunk majd.

Érdi Galéria

Kéri Mihály művészeti vezető is a kormányrendeletre vár, amely eldönti, milyen feltétekkel nyithatnak ki a mozik, színházak, galériák. „Nagyon reménykedünk benne, hogy mielőbb bejelentik ezekben az intézményekben is a korlátozások feloldását, ezért azt tervezzük, hogy június 26-án, pénteken Ásztai Csaba festőművész kiállításával nyitunk majd, és utána folyamatosan szeretnénk az éves tervünk maradék részét teljesíteni.” A galéria most ugyan nem fogad látogatókat, de nem áll üresen, karbantartásra használják a kényszerű zárva tartást.

Kéri Mihály az Érdi Művészteleppel kapcsolatban is bizakodó, mert bár eleinte úgy tűnt, a koronavírus miatt idén tíz év óta először nem rendezhetik meg az eseményt, a csütörtöki sajtótájékoztató után újra felcsillant a remény, hogy talán nem marad el idén július második felében sem a művésztelep. 

Csuka Zoltán Városi Könyvtár

A könyvtár közleményében azt írja, május 18-ától korlátozott szolgáltatással várja az olvasóit. A Felnőtt-, a Gyerek és a Parkvárosi Fiókkönyvtárban hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 10-12 óra közötti időszak a 65 éven felüli olvasók idősávja, a fiatalabbak 12-15 óra között kérhetik a könyvtár szolgáltatását. A Jószomszédság Könyvtár hétfőn és pénteken 10-15 óra között nyit ki, 10-12 között azonban itt is a 65 év felettieknek van fenntartva. A Zenei Könyvtár kedden és csütörtökönként 10-15 óra között nyit ki, 10-12 óra között azt is csak a 65 éven felüliek látogathatják.

A nagy tömeg elkerülése miatt a könyvtár munkatársai azt kérik, a kikölcsönzött dokumentumokat az olvasók vezetéknevük kezdőbetűjéhez rendelt napon vigyék vissza. Hétfőn azok, akiknek a családi neve A-F betűvel kezdődik, kedden a G-L, csütörtökön az M-R, pénteken pedig az S-Zs betűs olvasók. Kérik továbbá, hogy egyedül érkezzenek és legyen rajtuk maszk. A visszahozott dokumentumokat egy kijelölt visszavételi pontra kell majd vinniük, amit táblákkal jelölnek a könnyebb eligazodás miatt. Késedelmi díjat továbbra sem kell fizetni.

Kölcsönözni csak előzetes telefonos vagy e-mailes könyvrendelés alapján lehet, a következő adatok megadásával: név, olvasójegy szám, elérhetőség, kért dokumentumok (max. 5 db) szerzője és címe. Fontos, hogy egy alkalommal maximum 5 db konkrét dokumentum kérhető, a „valami jó” illetve, „amit még nem olvastam” típusú kéréseket a könyvtárosok most nem tudják teljesíteni. Az előzetesen összekészített könyvek előre egyeztetett időpontban vehetők át minden könyvtári részleg ajtajában.

A könyvtár többi szolgáltatása (szabadpolcon történő válogatás, könyvkötészet, folyóirat-kölcsönzés, helyben használat, internetezés, nyomtatás, fénymásolás, beiratkozás, előjegyezés, dokumentum foglalás és könyvtárközi kérés intézése) további értesítésig szünetel. Késedelmi, beiratkozási és tagsághosszabbítási díjak befizetésére sincs egyelőre lehetőség.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email