3065 főre nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt 12 krónikus beteg

Újabb harminc magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3065-re nőtt a beazonosított hazai fertőzöttek száma, miközben elhunyt 12 krónikus beteg.

A koronavirus.gov.hu legfrissebb adatai szerint a járvány hazai áldozatainak száma 363-ra emelkedett, miközben 709-en gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma pedig 1993 fő, ebből 1262-en Budapesten és Pest megyében, 731-en pedig vidéken élnek. A fővárosban és Pest megyében 358-an, vidéken pedig 351-en gyógyultak meg. Az elhunytak esetében pedig 285-en éltek Budapesten és Pest megyében, 78-an pedig vidéken.

A tájékoztató portál megjegyzi, 982 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak felkészültek a tömeges megbetegedések fázisára és növelték ágykapacitásaikat. A védekezés első szakasza – az egészségügy felkészítése – ezzel véget ért. A második szakasz nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. A cél az, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsák az életet és továbbra is elkerüljük a járvány berobbanását – jegyzi meg a portál.

A koronavirus.gov.hu közlése szerint jelenleg 10547-en vannak hatósági házi karanténban, s eddig 85 557 mintavétel történt laboratóriumi körülmények között.

Világszinten 3 584 071 fertőzöttet, 1 165 461 gyógyultat és 251 562 elhunytat tart nyilván a Johns Hopking Koronavírus Kutatóközpont.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink