22_03_29_erdmost_nincskep

Itt a zöldjárat éves ütemterve

22_03_29_erdmost_nincskep

Itt a zöldjárat éves ütemterve

Május 2-ától ismét zöldjárat. Ahogy áprilisban, úgy májusban - és az azt követő hónapokban is - négy szombaton szállítja el az ÉTH az ingatlanok elé helyezett nyesedéket. Hamarosan folytatódhat az ágdarálás is - mondta el az ÉrdTV-nek Pató Simon, az ÉTH környezetvédelmi megbízottja. ÜTEMTERVVEL

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Május másodikán újra elindulnak a zöldjáratok, és ahogy az már áprilisban is történt, négy szombaton gyűjtik majd össze a kihelyezett nyesedéket, lombot, kötegelt gallyat. A szolgáltatás havi rendszerességgel ismétlődik november végéig. Az év utolsó hónapjában nem lesz már új forduló, de mivel novemberben nagyon sok zöldhulladékot helyeznek ki a lakók (a lombhullás miatt), a pótjáratokkal együtt várhatóan december második hétvégéjén zárul az utolsó ciklus – mondta el az Érdi Televíziónak Pató Simon, az ÉTH környezetvédelmi megbízottja.

Az előírások szerint ingatlanonként háromszor 120 liternyi mennyiséget helyezhetünk ki havonta (bármilyen 120 literes zsákban összekészítve), vagy gallyat, kötegelve (lehet egy zsák és két köteg gally is, vagy fordítva – a lényeg az összmennyiségen van). A szolgáltató kéri, hogy a gyűjtőnapon legkésőbb reggel hétig tegyék ki a lakók a zsákokat a kerítések elé.

– Nagyon kevés zöldhulladékot hagyott ott az ÉTH. Jellemzően akkor fordult ez elő, amikor a kirakott mennyiség nagyon nagy mértékben meghaladta az engedélyezettet (előfordult, hogy száznál is több zsákot tettek ki). Az áprilisi szárazság miatt most valószínűleg kevesebb lesz a zöldhulladék – mondta Pató Simon, aki arra kérte az érdieket,  gyakoroljanak önmérsékletet, hiszen júniusban és a következő hónapokban is lesz gyűjtés, tehát csak azt szállíttassák el egyszerre, amivel nem tudják megvárni a következő alkalmat.

– Gazdálkodniuk kell az ingatlantulajdonosnak a zöldhulladékkal, úgy, hogy ne terheljék túl a szolgáltatót – hangsúlyozta. 

Pató Simon elmondta: az áprilisi első gyűjtőnapon, április 4-én, a szállítók szigorúan tartották magukat a mennyiségi korlátozáshoz. Ekkor 84 tonna zöldhulladékot gyűjtöttek össze. A második héten enyhítettek, ekkor már 160 tonna, a harmadik szombaton 150, majd a negyedik hétvégén csupán 60 tonna zöldhulladékot szállítottak el a kerítések elől. 

A többlethulladék elszállíttatására megfelelő lehetőséget nyújtanak az ÉTH feliratú, megvásárolható színes zsákok. Most az ügyfélszolgálat és a Sas utca zárva tart, de több gazdaboltban is megvehetik ezeket az érdiek. (Az ÉTH honlapján található információk szerint ezek az üzletek a következők: MI-Haszna Kft., Érd, Lőcsei út 2–4 ., Rózsakert 97. Bt., Érd, Borszéki u. 22., Gái-Gazdabolt Ker. Kft., Érd, Diósdi út 49.)

– A gazdaboltoknak szállítunk, így náluk 420 forintos darabáron kaphatók az emblémás zsákok – hangsúlyozta, megjegyezve: tervben van, hogy lebomló zsákokat alkalmazzanak a gyűjtéshez, erre még keresik a megfelelő megoldást.

Pató Simon elmondta azt is, hogy a Sas utcai hulladékudvar zárva tart, szünetel a házhoz menő lomtalanítás is, az ágdarálás azonban hamarosan újraindulhat, a kijárási korlátozás enyhítésével. Ezt a szolgáltatást úgy el tudják végezni, hogy a munkatársak és a megrendelők nem érintkeznek egymással – a lakó kiteszi az ágakat az ingatlanok elé, ezeket az ÉTH munkatársa odakint ledarálja, és az előre egyeztetettek szerint a mulcsot vagy otthagyja a megrendelőnél, vagy elszállítja. Személyes kontaktusra voltaképpen nem kerül sor.

A GYŰJTÉS ÜTEMTERVE

Adott hónap első szombatja (május 2., június 6., július 4., augusztus 1., szeptember 5., október 3., november 7.)

Aba u. Ábel u. Ádám u. Adél u. Ágnes u. Ágoston u. Ágota u. Ajtony u. Ákos u. Aladár u. Alispán u. Álmos u. Alsó u. András u. Angyalka u. Anna u. Antal u. Antónia u. Ányos u. Apály u. Aranka u. Aranyos u. Arató u. Árpád u. Árva u. Attila u. Baján u. Balatoni u. Balázs u. Bálint u. Barca u. Barót u. Béga u. Béke tér Béla u. Bella u. Bendegúz u. Benedek u. Berettyó u. Berezna u. Bernát u. Berta u. Bertalan u. Blanka u. Bodrog u. Bojtár u. Boldizsár u. Borbála u. Borona u. Botond u. Budai út Budafoki út Bulcsú u. Cecília u. Csaba u. Csanád u. Csermely u. Csikós u. Csilla u. Csongor u. Csordás u. Csősz u. Dagály u. Dániel u. Dávid u. Demeter u. Dénes u. Dezső u. Diósdi út Domonkos u. Dózsa Gy. u. Dráva u. Duna u. Ede u. Edina u. Edit u. Edömér u. Eke köz Elek u. Elemér u. Ella u. Előd u. Elvira u. Emese u. Emil u. Emília u. Emma u. Emőd u. Emőke u. Enikő u. Ér u. Erika u. Erna u. Ernő u. Ervin u. Erzsébet u. Esküdt u. Eszter u. Etelka u. Éva u. Felső u Felügyelő u. Felvigyázó u. Fogalmazó u. Forrás tér Fő út Fürdő u. Galga u. Garam u. Gát u. Gereblye köz Gizella u. Gulyás u. Hajnalka u. Hamzsabég tér Hanság u. Harangvirág u. Harmat u. Hérics u. Hernád u. Homoród u. Hortenzia u. Hortobágy u. Hosszú u. Hóvirág u. Ida u. Iglice u. Ikravirág u. Ildikó u. Ilona u. Infű u. Ipoly u. Irén u. Irma u. Iskola köz Iszalag u. Izabella u. Izsóp u. Jácint u. Janka u. Járom u. Jázmin u. Johanna u. Jolán u. József A. u. Judit u. Juhász u. Júlia u. Jusztina u. Kakukkfű u. Kaktusz u. Kakukkhegyi u. Kálvária u. Kálvin tér Kamilla u. Kanász köz Kankalin u. Kantár köz Kapa köz Kapos u. Karolina út Kastély u. Kasza köz Katalin u. Kengyel köz Kerék u. Kerka u. Kerülő u. Keserűfű u. Keskeny u. Kinga u. Kis-duna u. Klára u. Kocsi köz Kodály u. Komócsin u. Kondás u. Kornélia u. Koronafürt u. Korond u. Kökörcsin u. Körös u. Kötél köz Kövirózsa u. Krisztina u. Kutyavári u. Küküllő u. Külső Római út Laborc u. Lajta u. Lakótelep, Láp u. Lapály u. Latorca u. Lendva u. Ligetszépe u. Liliom u. Lótusz u. Magda u. Malvin u. Mályva u. Marcal u. Marcella u. Margaréta u. Margit u. Mária u. Maros u. Márta u. Matild u. Mecset u Mécsvirág u. Meder u. Melánia u. Mély u. Meredek u. Molnár u. Morva u. Mura u. Muskátli u. Nádas u. Napvirág u. Nárcisz u. Natália u. Nefelejcs u. Néra u. Nóra u. Nőszirom u. Nyárád u. Nyereg köz Nyitra u. Olt u. Ondova u. Orchidea u. Orgona u. Őszirózsa u. Pásztor köz Patak u. Pemetefű u. Pipacs u. Piroska u. Poprád u. Porcsinrózsa u. Puszpáng u. Rába u. Rábca u. Rákos u. Rebarbara u. Repkény u. Rezeda u. Ricinus u. Rima u. Riminyáki u. Római út Rózsa u. Rövid u. Sajó u. Sárd u. Sárrét u. Sárvíz u. Sás u. Sebes u. Séd u. Sió u. Sugár út Sulák u. Sulák köz Szalajka u. Szamos u. Szántó u. Szapári köz Szarkaláb u. Száva u. Szegfű u. Széles u. Szent Mihály tér Szilvia u. Szinva u. Talabor u. Tállya u. Tápió u. Tarcal u. Tárcsa köz Tarna u. Temes u. Temető u. Terasz u. Teréz u. Tétényi u. Tisza u. Topoly u. Töltés u. Tulipán u. Túr u. Túróc u. Ung u. Vág u. Vető u. Viola u. Visó u. Zagyva u. Zala u. Zápor u. Zuhatag u. Zsil u. Zsilip u. Zsitva u. 

Adott hónap második szombatja (május 9., június 13., július 11., augusztus 8., szeptember 12., október 10., november 14.)

Arany J. u. Bagoly köz. Bagoly u. Báthory I. u. Berzsenyi D. u. Bethlen G. u. Bibic u. Bíró u. Bölömbika u. Cankó u. Cinke u. Csalogány u. Csér u. Csíz u Csóka u. Damjanich J. u. Daru u. Deák F .u. Délibáb u. Díjnok u. Dobó I. u. Ellenőr u. Elnök u. Előadó u. Elöljáró u. Emil u. Ercsi út Erkel F. u. Eszperantó tér Fácán köz Fácán u. u. Fecske u. Fehérvári út Feketesas u. Ferenc u. Fogoly u. Fülemüle u. Fürj u. Gábor u. Gárdonyi G. u. Gellért u. Gém u. Gépíró u. Gereben u. Gergely u. Géza u. Gólya u. Gyakornok u. György u. Győző köz Gyula u. Haris u. Harkály u. Hattyú u. Héja u. Hírnök u. Hivatalnok u. Holló tér, Holló u. Huba u. Hunor u. Hunyadi J. u. Imre u. Intéző u. Írnok u. István u. János u. Jegyző u. Jenő u. Jókai u. József tér Kakukk u. Kálmán u. Kanári u. Kánya u. Károly u. Karvaly u. Kelemen u. Kende u. Képviselő u. Keselyű u. Keve u. Kócsag u. Kond u. Koppány u. Kossuth L. u Könyvelő u. Könyves K. u. László u. Liszt F. u. Lóránd u. Madách I. u. Martinovics I. u. Mátyás K. u. Mérnök u. Mikes K. u. Miklós u. Mikszáth K. u. Munkácsy M. u. Nagy L. u. Orvos u. Ölyv u. Pacsirta u. Pál u. Papagáj u. Páva u. Pelikán u. Péter u. Petőfi S. u. Pintyőke u. Rákóczi F. u. Riminyáki út Ruca u. Sándor u. Sárgarigó u. Sas u. Seregély u. Sirály u. Sólyom u. Stiglinc u. Szajkó u. Szalonka u. Szárcsa u. Szarka u. Szent István u. Szent László tér Taksony u. Tanár u. Tanácsos u. Technikus u. Tervező u. Thököly I. u. Tisztviselő u. Titkár u. Tolmács u. Tollnok u. Tompa u. Tó u. Töhötöm u. Tudós u. Turul u. Túzok u. Ügyész u. Ügyvivő u. Vadkacsa u. Vadlúd u. Varjú u. Velencei út Vércse u. Vince u. Vöcsök u. Vörösmarty M. u. Zámori u. Zoltán u. Zrínyi M. u. Zsolt u. 

Adott hónap harmadik szombatja (május 16., június 20., július 18., augusztus 15., szeptember 19., október 17., november 21.)

 Áfonya u. Akácfa u. Almafa u. Alsóerdősor u. Alsóvölgyi u. Árnyas u. Árvalányhaj u. Ászok u. Aszú u. Avar u. Badacsonyi u. Bajuszfű u. Bakator u. Barackfa u. Bazsarózsa u. Begónia u. Beléndek u. Bem köz Benedek u. Berkenye u. Bikavér u. Bodzafa tér Boglárka u. Bogyó u. Bojtorján u. Bokor u. Bokrétafa u. Bor u. Borbolya u. Boróka u. Borostyán u. Buxus u. Burgundi u. Búzavirág u. Bükkfa u. Cédrusfa u. Ciklámen u. Citromfa u. Csap u. Csenkesz u. Cseresznyefa u. Cserfa u. Cserje u. Csicsóka u. Csormolya u. Csorbóka u. Csopaki u. Dália u. Dercefű u. Dinka u. Diófa u. Donga u. Ébenfa u. Égerfa u. Eperfa u. Estike u. Ezerjó u. Facélia u. Fagyöngy u. Fátyolvirág u. Felsővölgyi u. Fenyőfa u. Fenyves köz. Fodormenta u. Folyondár u. Furmint u. Fügefa u. Fűzfa u. Galagonya u. Georgina u. Gesztenyefa u. Gladiolus u. Gledicsia u. Gyertyánfa u. Gyopár u. Gyömbér u. Gyöngyvirág u. Gyűszűvirág u. Haraszti u. Hársfa u. Hárslevelű u. Hordó u. Iparos u. Jávorfa u. Jegenyefa u. Juharfa u. Kádár u. Kadarka u. Kályhás u. Kármentő u. Kárpitos u. Kéknyelű u. Kéményseprő u. Kerékgyártó u. Köszméte u. Kovács u. Kökény u. Kőműves u. Kőrisfa u. Körtefa u. Köszörűs u. Kövező u. Lakatos u. Leányka u. Lonc u. Luc u. Lugas u. Mahagóni u. Makk u. Málna u. Mandula u. Mázoló u. Meggyfa u. Mester u. Mogyorófa u. Moha u. Mókus u. Muskotály u. Must u. Műszerész u. Művezető u. Napszámos u. Narancsfa u. Naspolya u. Nyárfa u. Nyírfa u. Nyomdász u. Olvasztár u. Oportó u. Otelló u. Öntő u. Ötvös u. Pezsgő u. Platánfa u. Rekettye u. Ribizke u. Rizling u. Sárfehér u. Saszla u. Siller u. Simító u. Somfa u. Somlói u. Szamorodni u. Szedő u. Szénégető u. Szépilonka u. Szerelő u. Szigetelő u. Szilfa u. Szilvafa u. Szilváni u. Szőlő u Szövő u. Szürkebarát u. Takács u. Tárnoki u. (a Bajcsy-Zs. u. és a Árvalányhaj u. között), Tekercselő u. Tetőfedő u. Tímár u. Tiszafa u. Toboz u. Tokaji u. Tölgyfa u. Törköly u. Törökbálinti u. Tüske u. Ürmös u. Vájár u. Venyige u. Vésnök u. Vincellér u. 

Adott hónap negyedik szombatja (május 23., június 27., július 25., augusztus 22., szeptember 26., október 24., november 28.)

Ács u. Aggteleki u. Ajnácskő u. Aknász u. Aradi u. Aradi u. Aszfaltozó u. Asztalos u. Bádogos u. Bajcsy-Zs. u. Bakonyi u. Bányász u. Barlang u. Bérc u. Betonozó u. Bihari u. Bikszádi u. Bognár u. Borszéki u. Börzsönyi u. Brassói u. Burkoló u. Búvár u. Bükk u. Cserhalmi u. Cserhát u. Csigás u. Csillés u. Csiszoló u. Csobánci u. Csókakő u. Csúcs u. Csurgói u. Daróci u. Darukezelő u. Debrői u. Detrekő u. Dévai u. Dévényi u. Drégely u. Egervári u. Esztergályos u. Faragó u. Fátra u. Favágó u. Fazekas u. Felvinci u. Fényező u. Festő u. Firtos u. Fogarasi u. Földmérő u. Földmunkás u. Fraknó u. Fűtó u Fuvaros u. Füleki u. Fűrészelő u. Füzérvári u. Gépész u. Hargitai u. Hegesztő u. Hegyalja u. Iglói u. Írottkő u. Kalotaszegi út Kárpáti u. Kassai u. Késmárki u. Kolozsvári u. Komáromi u. Komlói u. Körmöci u. Korompai u. Korponai u. Kőhalmi u. Kőszegi u. Krasznahorkai u. Kubikos u. Liptói u. Lőcsei u. Mátra u. Mecseki u. Murányi u. Naszályi u. Nógrádi u. Orom u. Radnai u. Regéci u. Retyezáti u. Rozsnyói u. Salgói u. Selmeci u. Somogyvári u. Somoskő u. Sóskúti u. Szendrői u. Szigetvári u. Sziklás u. Szirtes u. Szovátai u. Tárnoki u. (a Bajcsy-Zs. U. és a Kolozsvári u. között), Tátra u. Temesvári u. Tömösi u. Tordai u. Torockói u. Törcsvári u. Trencséni u. Tusnádi u. Ungvári u. Üveges u. Vereckei u. Vihorláti u. Visegrádi u. Vízmosás u. Zengő u. Zilahi u. Zólyomi u. 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email