22_03_29_erdmost_nincskep

Házhoz ment a vasárnapi ebéd

22_03_29_erdmost_nincskep

Házhoz ment a vasárnapi ebéd

Háromszáz adag babgulyással, kenyérrel és zöldséggel lepték meg vasárnap a nehéz helyzetben élő érdi lakosokat. Az akció helyi vállalkozók, magánszemélyek és a Szövetség Érdért képviselőcsoport összefogásával valósult meg, a Szociális Gondozó Központ szakmai segítségével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Emma utca környékén élők megszokhatták, hogy a 8-as szám felől minden vasárnap délelőtt ínycsiklandó illatok áradnak, decembertől március végéig – itt tartják ugyanis a téli időszakban az egyházak és a Szociális Gondozó Központ melegétel-osztását. Bár a járványhelyzet miatt ennek pár hete vége lett, március 26-án  ismét az épület elé gördült a gulyáságyú – csakhogy most nem helyben fogyasztásra főztek, hanem csak elvitelre. A főzést, ahogy korábban is sokszor, most is Morzsik Attila vállalta; mint tudósítónknak elmondta, a „tűzmester” Derda Zsolt volt, ő gondoskodott a gulyáságyú szállításáról is. Bő háromszáz adag babgulyás rotyogott a tűzön.

A füstölt húsos, csipetkés bableves tizenegy óra után már el is készült. A dobozolást az udvaron végezték el az önkormányzati képviselők és az önkéntesek, szigorúan ügyelve az egészségügyi előírásokra.

A munkában mintegy húszan vettek részt; volt, aki üstökben szállította be az ételt, mások a csomagolást végezték, illetve az autókhoz szállították a kiporciózott ebédet. A kezdeményezés szakmai hátterét a Szociális Gondozó Központ és szakemberei adták.

Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ intézményvezető-helyettese tudósítónknak elmondta: a lakosság körében érezhető igény van a melegétel-osztásra, erre reagáltak most a szervezők.

– A listára sok olyan családot vettünk fel, amely a járványhelyzet miatt került nehéz helyzetbe, illetve olyan hetven éven felüli idős emberek is szerepelnek a névsorunkban, akik szintén a járványhelyzet miatt kértek segítséget – tette hozzá.

A babgulyás mellé jutott kenyér is, a nagycsaládosok pedig egy-egy zsák burgonyát, illetve zöldségfélét is kaptak, amihez szintén adományként jutottak a szervezők.

Hogy lesz-e folytatása a kezdeményezésnek, arról Csőzik László polgármestert kérdeztük, aki szintén részt vett a munkában. Mint a városvezető elmondta, az esetleges további akciót attól teszik függővé, hogy május 3-ától milyen központi intézkedések várhatók.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email